J. Újváry Zsuzsanna

  “Utolsó veszedelmünknek eltávoztatásáért”

(Adalék Lippa 1616-os átadásának történetéhez)

 

“Ez Bethlen Gábor kénszerítetett volt töröknek igírni Lippát és Jenőt, melyeket Báthori Zsigmond idejében Borbély György recuperált volt, melyeket azután örömest megtartott volna;” – írta nem egészen precíz megfogalmazásban az egyébként jól értesült és a nagy fejedelmet rajongva tisztelő Kemény János Bethlen uralkodásának kezdetéről. [1]

A két fontos végvárat még Báthory Zsigmond (1588-1602) ajánlotta meg visszaadni a töröknek szorult helyzetében, s a Porta attól kezdve mindegyik megválasztott fejedelemtől kicsikarta az átadásra szóló ígértet, de sem Bocskainak (1605-1606), sem öreg Rákóczi Zsigmondnak (1607-1608), sem Báthory Gábornak (1608-1613) nem kellett azt teljesítenie. A fejedelmet kritikusan vagy éppen ellenszenvvel tekintő erdélyi kortársak is mindig ezt vetették a szemére: a Bethlenre egyébként tisztelettel tekintő segesvári jegyző, Krauss György Krónikájában a vár átadására szóló ígéretet úgy szerepelteti, mintha az Bethlen részéről a török császár segítségének fejében hangzott volna el. [2] Az ellenséges hangot megütő Marosvásárhelyi Nagy Szabó Ferenc emlékiratában nem is keresett magyarázatot Bethlen tettére. [3] S valóban, békeidőben egy magyar kézen lévő végvár önkéntes átadása az “ősellenségnek”, a töröknek – még ha az Erdély szövetségese is – fölöttébb furcsa, árulásnak tűnő cselekedet volt, amely a “másik hazában”, a Királyi Magyarországon az erdélyinél még sokkal keményebben ítéltek meg. Az új fejedelem – már a megválasztására is török és tatár fegyverek árnyékában került sor – igyekezett elodázni e fölöttébb kínos kötelesség teljesítését, amelyet azonban 1616-ban mégis végre kellett hajtania. Ez az időnyerés azonban elég volt ahhoz, hogy Bethlen hatalma belpolitikailag megerősödjön, s a külpolitikában is mutatkozzék némi konszolidáció; az első nagyszombati egyezményben (1615. május 6.) a fejedelemnek ugyan el kellett ismernie, hogy Erdélyt II. Mátyás (1608-1619) engedelméből bírja, de a két elszakított végvárat, Husztot és Kővárat visszakapja. [4] 1616 januárjában a nádor [5] Dóczy András szatmári főispánnak [6] a szerződésről, s a két végvárról a következőket írta: “az erdélyiek nagy örömmel vannak és avval biztatják magokat, hogy ő fölsége Husztot és Kővárát meg fogja nekik adni, […] hogy elvégezték volna Nagy-Szombatban, hogy visszaadattassanak nekik, csakhogy bizonyos conditiók alatt.[…] Az vajda […] Jenő és Lippa dolgát a mi nézi, ha ez a mostani tractatus continuáltatik vele, talám meggondolja magát, s nem adja oda üket.” [7] Nyilvánvaló, hogy sem a magyar uralkodó, sem a magyarországiak lényegében nem értették meg, hogy az erdélyi fejedelemnek miért kell a két végvárat a török kezébe adnia; nem érzékelték, nem érzékelhették annak kényszerhelyzetét. Mit is lehetett várni a Bethlennel ellenséges magatartást tanúsító királytól és a királyhű magyarországiaktól, ha az erdélyiek is nehezen fogadták el ezt a tényt?

Egyfelől a két végvár, másfelől Homonnay György töröknek szóló ígérgetései és Erdély-ellenes akciói ügyében a két uralkodó már 1615-ben és 1616-ban is több levelet váltott egymással. [8] Bethlen Gábor éppen elégszer megírta mind az uralkodónak, mind Thurzó György nádornak, hogy Homonnay mit ígért Ali pasának “az fejedelemségre való promotióért”: “Nem Lippának, Jenőnek odaadását fogadta, hanem a mely helyek soha ennek előtte török birodalmában nem voltanak, egész az Vaskapuig Váraddal együtt oda igírte, és esztendőnként száz-száz ezer aranyforint summát Erdélyből s több lehetetlen dolgot is […]” [9] Bethlen gyakori magyarázkodása ellenére azonban mind az uralkodó, mind a királyságbeli urak minduntalan arra intették a fejedelmet, hogy a királyhoz való hűségét tartsa meg, s ezt leginkább azzal tudja megmutatni, ha a töröknek nem ad oda semmiféle várat. [10]

A töröknek Lengyelország ellen való indulásáról szóló hírek, a moldvai vajdának Erdély-ellenes praktikái, a Homonnay- és a Balassa Zsigmond-féle támadás miatt egyébként is veszélyes és fölöttébb zavaros helyzetet még inkább súlyosbította a lippaiak ellenállása, illetve Homonnayhoz történő fordulása. [11] Ebben a végső szorultságban a fejedelemnek - katonai készületei mellett - minden diplomáciai érzékét latba kellett vetnie hatalma megmentése érdekében. Tehát 1616-ban is a már 1614-ben kipróbált taktikát alkalmazta, amikor is két követséget állított össze; az egyiket Thurzó György nádorhoz, s az ország egyéb főrendű vezetőjéhez, a másikat “ugyanabban az időben Magyarország minden részéhez, melyeket megyéknek nevezünk” küldte. Az utóbbi delegáció tagja két nemes volt, akik “becsülettel megértették, hogy a dolog az ő hűségükre és szorgalmukra van bízva, [till…, hogy] Magyarország minden vármegyéjéhez, fő- és alispánjaihoz eljussanak, s nekik világos szavakkal elmondják, hogy a fejedelem a kegyes békének s az arany egyetértésnek a leglelkesebb híve […]” [12] Szepsi Laczkó Máté Emlékiratában, az 1616. évi bejegyzéseknél olvashatunk a delegáció-küldésről: “1616. 18. junii hallatik, hogy az erdélyi fejedelem nagy szükségtől kénszeríttetvén (a Homonnai praktikájától, ki mind Lippát, Jenőt, talán még Váradot is töröknek ígérte volt, csak hogy őtet vinnék erdélyi fejedelemségre) Lippát – a vármegyék előtt először protestálván, hogy nem ő az oka – a töröknek megadá, a vidrának okos természetét követvén ez dologban.” [13]

1616 áprilisában a gyulafehérvári országgyűlés legelső pontja a következőképpen rendelkezett Lippáról; “mioltátúl fogva Lippa töröktől elvétetett, semmi üdőben az török császárral bizonyos végezésünk nem végeztetett, minden athname levelek úgy adattak, emanáltattak, ha azt, mint az előtt szultán Szulimán testamentumából az Quazophiához rendeltetett volt, visszadjuk.[…] Az egy Lippa odaadásával hazánkat egészen utolsó veszedelemtől, magunkat, feleségünket, gyermekünket meg kell váltanunk.” [14] Ezen a gyűlésen e kényes ügyről az erdélyi rendek megfogalmaztak egy proklamáció-szerű, magyarázó levelet [15] is Thurzó György nádor számára, aki azonban az erdélyieket továbbra is a végház megtartására intette: “Az minemű ratiókat peniglen ír Kegyelmetek, melyek készeríték Kegyelmeteket és az vajdát , [till. Bethlen Gábort] ő Nagyságát az odaadásra, arrúl Kegyelmetek úgy gondolkodjék, hogy soha bizony elegendő okait fel nem találhatja Kegyelmetek, ki az keresztyénség előtt az Kegyelmetek maga mentségére elégséges lehessen.” [16] Az országgyűlési proklamáció kibocsátásával egyidőben a fejedelem az erdélyi megyékhez szétküldte hadbahívó parancsát a Kolozsvár melletti táborba [17] , mindamellett három nappal később a nádornak személyesen is megírta – a gyulafehérvári országgyűlési végzés frazeológiáját híven követve - a Lippával kapcsolatos döntést: “Ilyen nagy kételenségben jutván fő követünk, és egyfelől utolsó veszedelmét látván szegény hazánknak, másfelől viszontag, ha valami részéről enged az hatalmasok kívánságának, megtapasztalván azt, hogy bizonyos és állandó békességet szerezhet szegény hazánknak, mely mind azóta is, mióta Lippát törököktől elvették volt, soha Lippa nélkül egy athname levélben is nem engedtetett, semmiképen egyebet nem cselekedhetett, noha ők mind Lippát, Jenőt egyaránt kérték, egyebek penig annál is sokkal többet igírtenek, dé még is Jenőt megmarasztván valamint s valahogy, Lippát oda kellett igirni […]. Mely dolgot ez jelen való gyűlésünkben mind az három nemzetségből való statusoknak proponálván, utolsó veszedelmünknek eltávoztatásáért Lippának megüresítésére kételenség alatt rá kelletett mennünk[…]. [18]

A fejedelem és a rendek nem csak a Habsburg uralkodó és a nádor, hanem a felső-magyarországi főnemesség és a megyei tisztikar előtt is - amint az kiolvasható a fent említett Szepsi Laczkó-féle emlékiratból – magyarázkodtak, ahogyan azt már 1614-ben is tették. Az országgyűlési nyilatkozatot szétküldték a magyar megyékhez is; az Abaúj vármegyének szóló irat a Thurzó nádornak címzett levéllel [19] – a megszólításokat és a titulusokat leszámítva - majdnem szó szerint megegyezik. Ez az irat a Kassai Városi Levéltárban maradt fenn. [20] A kisebb eltérések és néhány, a másoló számára talán érthetetlen kifejezés, főként a latin terminológiából eredő elferdítés arra vall, hogy az írnokoknak nagy mennyiségben és fölöttébb gyorsan kellett a másolatokat elkészíteniük, hogy azok késedelem nélkül eljuthassanak a címzettekhez. (E levél másolója - szemben a nádorhoz elküldött példánnyal -az ízés helyett inkább “e” magánhangzót használt, s úgy tűnik, hogy a latin nyelvvel “hadi lábon” állt.) A levél hátlapjára írt megjegyzés szerint azt a megye közgyűlésén 1616. május 24-én, Szinán bemutatták. Azt, hogy érdemben miként tárgyalták meg a levél tartalmát, s hogy arra hogyan reagáltak, nem tudjuk pontosan, mivel a Protocollumban a kérdéses hónapban csak a Göncön tartott megyei széki pereket rögzítették. [21] Mindenesetre mind a megye, mind Kassa szabad királyi városa három évvel később igen nagy megértést fog majd tanúsítani az erdélyi fejedelem iránt, hiszen a hadjáratban a felkelők mellé áll. 1616 májusában, illetőleg nyarán azonban Szabolcs, Szatmár és Abaúj vármegye mind fölkelt a “magok oltalmazásáért hírünk néköl” – írta a nádor. [22] De akkor Bethlen ellensége, Homonnay György ellen keltek föl? Bethlen és az erdélyi rendek gyulafehérvári proklamációja mégsem kősziklára hullott? Forgách Zsigmond országbíró [23] és felső-magyarországi főkapitány június végére részgyűlést hirdetett Kassára, ahol a Bethlennel való békés megegyezés mellett döntöttek, s követeket is küldtek a fejedelemhez. Forgách azonban egyik levelében arról ír, hogy “titkon magok között mit forraltak, s mit végeztek, azt nem tudhattam, s bizony most sem tudom, mert én előttem igen titkolták; mindazonáltal én nyilván protestáltam előttök, hogy ha hírem nékül conventiculumot [titkos összejövetelt] csinálnak ő fölsége, vagy az ő fölsége hívei, vagy szolgái ellen valamit végeznek, annak per totum contradicálok, és semmi úton nem consentiálok.” [24] Az országbíró egyenesen úgy fogalmazott, hogy ha a rendeket nem hívta volna Kassára, és “sok rátiókkal és intésekkel nem csendesítettem vóna, bizony valóban conventiculumot tartottak vóna […], holott el vót mind hadok s minden igyekezetek rendelve, hogy elsőben Homonnai uramra, azután kegyelmedre reá menjenek és tűzzel vassal kegyelmeteken legyenek; kiből sok vérontás és nagy rebellió támadt volna.” [25] A levélíró egyeseknek - kik jószágukat, feleségüket, gyermekeiket féltik - az erdélyiekhez történő átpártolását említi, noha nem tudja pontosan, hogy ki lenne “áruló”. Forgách néhány hónappal később írt levelében Monoki Miklóst nevezte meg, mint aki Debrecenbe ment volna Bethlenhez és hadat fogadott. [26] De ekkor már többen is voltak, akik átálltak a fejedelemhez, vagy éppen titokban szöktek Váradra Rhédey Ferenc főkapitány parancsnoksága alá. [27]

1616 nyarán maga Bethlen, mind a Királyi Magyarország felé, mind saját országában mindent megtett a nehéz helyzet megoldásáért; 1616. május 20-án, a Lippát fegyverrel megvívni induló serege számára szigorú katonai rendtartást bocsátott ki, amelyben rendet, fegyelmet rendelt el, nem tűrvén a szegény népen semmiféle rablást-fosztást. [28] Kéthetes ostrom után bevette a várat, hogy azt a töröknek átadja, de ebből a kénytelen-kelletlen tettéből nem kevés diplomáciai érzékkel óriási erkölcsi tőkét kovácsolt a maga számára uralkodásának egész tartamára. Az ellene harcoló lippai vitézeket pedig nemhogy megbüntette, hanem inkább megjutalmazta: elvesztett jószágaik helyett Bihar és Zaránd vármegyében, valamint egyebütt adott nekik más birtokot. [29]

 

 

 

“Spectabiles ac Magnifici Generosi Egregii et Nobiles Domini, amici fratres et vicini nobis observandissimi, salutem et servitiorum nostrorum paratissimam commendationem [30]

 

Senkit oly idegen szívvel nem ítélhetünk lenni, ki ha meggondolja, szegény nemzetünknek ez elmúlt eztendőkben lött siralmas romlásit, melynek füsti, hamuja még most sem hűlt jól meg, kiomlott vérek alig száradott el, az ki ennek az Istentül adatott, csendes békességnek zűntelen való imácság és hálaadás mellett nem örvendezne; és viszont az mellett valami szeretetit, örömét az szent békességhez tartaná, ha volnának valahol (minthogy vadnak is, úgy értjük) annak háborgatói, bántogatói, s azok ellen busuló, bozzonkodó gondolatokra nem indulna. Az mindenható Úr Isten, Római csázár urunkat ő felségét jó egészséges, hozzú élettel, boldog birodalommal látogassa, ki az magyar nemzetséghez való attyai kegyelmességébül nem csak felállatta, konfirmálta békességünköt, visszadta elvött határinkat, de az ollyanokat is, kik ártalmas igyekezettel ellenünk alattomban praktikáltanak, eddig kegyelmesen csázári méltósága zerént elő nem bocsátván megzabolázta: hasonlóképpen az ő felsége méltóságos tisztviselőli is, kik az felsége kegyelmes akaratyját synceritással követik az békességnek oltalmazásában, és az mi kegyelmes urunkkal szeretettel való correspondentiát viselnek, minden kedves áldásokat vegyenek az Úr Istentül érette.

Országul magunk állapatja felől írhatjuk kegyelmeteknek, semmire nagyobb vigyázásunk nekünk nincsen, mint az közönséges békesség alatt jól megmaradásunkra, kiváltképpen, hogy az két hatalmas csázárok között romlástul, puztulástul, miképpen óhajszuk zegény hazánkat, holott most is némely ambitiosus emberek az ő felsége birodalmábul köztünk való fejedelemszégre sóvárkodván, nem csak zomzéd barátit, attyafiait, lengyeleket, hajduságokat, hanem az mint az fényes portán levő fő követünk írásábul bizonyossan értjük, Homonnay György uram, sok illetlen vádlásokkal Aly pasa által reánk haragítván az fényes portát, magát penig sok képtelen és illetlen ígéretekkel offerálván, nem csak Lippát és Jenőt, hanem Lugast, Karánsebest, az egéz Vas kapuig, szőt Belyt, Sarkadot, Váradnak csaknem szinte az kapuja előtt, kiket soha az török ekkédig nem bírt, és kívánni sem tudott, Erdélynek tíz eztendeig való adójával edgyütt ígérte az török császárnak, csak fegyverrel szabad válaztásunk ellen promoveáltassék az köztünk való fejedelemségre.

Ezenközben penig az moldvai mottusokhoz képest is mind török és tatár hadai felette felesen indultatván meg, az hatalmas császárnak azon alkalmatosszággal és kézülettel, Lyppa miatt nem csak most, hanem miolta az töröktül elvétetett, egy fejedelemnek is semmi bizonyos frigye miatta nem lehetett, eddig való sok fenyegetéseket és reánk az csázárnak felhúzott haragját véghez akarván vinni az Aly pasa vádlási és az emulusoknak nagyobb igéreti, egycersmind ott benn fő követünköt megkörnyékezvén (holott immár annak előtte mindenféle sok ígéretekkel, kiket soha orzágoztul, fejedelmestül is be nem teljesíthettünk volna, annak megmaradását, teljes erejével, igyekezetivel megkésértvén, semmit avval nem haznált volna) látván azt, hogy ha az nagy hadak közelebb érkeznek, csak magát Lyppát ingyen sem kérik, ha adnók, sem vezik úgy, hogy magunk közönséges mencségünkre haználjon, nagyobbra néznék, egézen orzágunkat keresik, kibül nem csak nekünk, hanem az egéz kereztyénségnek felépíthetetlen kára következik. Ez okon utolsó vezedelmünknek eltávoztatásájért, noha ők mind Lyppát, Jenőt egyaránt kérték, de az egy Lyppát megígérte, Jenőt többekkel edgyütt házunknak (!) bizonyos békességével megmaraztván, melyre ennek előtte való külömb-külömb halogatásához képest, zavának az portán hitelt nem adván, több két holnapjánál, hogy árestumban tartatik fő követünk. Az hadak is csak közel minden felől gyülekezésben lévén, tovább való halogatásszal vezedelmünket látván, nem lehetett egyéb semmi úton benne, utolsó vezedelmünknek eltávoztatásájért Lyppát meg kellett üresítenünk, hogy így magunknak vezedelmét távoztatván, több zomzédságokra is mi miattunk nagyobb vezedelem ne hasson, hanem inkább megmaradásunkkal azoknak megmaradása következzék, mely cselekedetünk alatt (Isten oltalmazzon tűle) semmi gonoz igyekezet és csalárdság nem lévén, inkább annak az puzta rézecskének odahagyásával, valamennyi securitást magunknak zerezhetünk, azon igyekezünk, hogy nem csak magunknak, nemzetünknek, hanem az egéz kereztyénségnek javára következzék; kegyelmetekhez is penig közönséges békességünkért igaz attyafiúi zeretettel megtartjuk. Emellett kegyelmetekhez vagyon ez dologbul az elmúlt napokban itt benn közöttünk gyalázatos hír futamodván, az záz [szász] nemzetségbül való attyánkfiai felől: mint hír, ők volnának Homonay György uramnak ide be hívei. El akarván magokrul azt az suspitiót vetni, bizonyos attyokfiát illyen levelekkel, melyeknek párjáját (!) includáltuk mind palatinus uramhoz, mind Forgách Sigmond uramhoz, Homonnaj György uramhoz, s mind penig Glezerius uramhoz expediálván, kik mellett egy cancellista deákit ő nagysága parancsolatjábul külde volna, azokat Homonnaj György uram contrarius gentium (!) [31] megfogatván Jesenieőben tartja fogva, az leveleket is suprimálván. Ha illik, avagy nem privata personatul, és az köztünk való szent confederationak ha nincsen ellene, az hol az vagyon: legationes missiones utro citroque libere (!) fiant, kegyelmetek ítéletire támaztjuk. Ha privatus ember publica curiat (!) [32] egy nemes orzágban zabadon cselekedhetik-e, és császár urunk ő felsége, s mind penig böcsületes tisztviselői és kegyelmetek mint complanálja orzágul vagy szenvedgye ez dolgot, békességünknek állandóságájért szorgalmatos gondot viselni, sőt ezen kívül is az mennyezer [33] sok gonoz zándékát, igyekezetit már eluntuk hallani, abban is afféle nyughatatlan embereknek megtartóztatására, velünk egyetemben böcsületes tizti és hivatalja zerént vigyázásban lenni. Holott az közönséges békesség külömben állandó nem lehet, hanem ha mind az két részrül egyenlő szívvel synceritással őriztetik, melyben az mi részünkrül Isten segítségébül fogyatkozást nem akarunk tenni. Mely dologban igaz jó akarattal való vigyazásájért egéz orzágul minden időbeli hálaadósággal (!) [34] akarunk megfelelni. Tarcsa meg Isten kegyelmeteket sokáig jó egészségben. Datum Albae Juliae in generali nostra congregatione die 5 mensis May, Anno Domini 1616.

 

Spectabilium ac Magnificarum, Generosarum, Egregiarum et Nobilium Dominationum Vestrarum

Servitores fratres et amici

 

 

Universi status et ordines trium

nationum regni Transsylvaniae

 

Külcím: Spectabilibus Magnificis, Generosis, Egregiis Nobilibus Comiti, Vicecomitibus Judicibus ac Universitati Nobilium Comitatus Abauyvariensis Dominis Amicis et Fratribus nobis observandissimis.

 

Kívül: Anno Domini 1616. 24. die May exhibitae sunt praesentes in congregatione comitatus in possessione Szina.

 

(Összehajtott eredeti levél, kívülről 12 gyűrűspecsét helye.)

 



[1] KEMÉNY János Bethlen Gáborról. In: Erdély öröksége. Erdélyi emlékírók Erdélyről. IV. A fejedelem. Szerk.: MAKKAI László. Bp., 1994. (Repint) 66.

[2] KRAUSS György: Erdélyi krónika. 1613-1629. In: Bethlen Gábor krónikásai. Krónikák, emlékiratok, naplók a nagy fejedelemről. Összeáll.: MAKKAI László. Bp., 1980. 166.

[3] MAROSVÁSÁRHELYI NAGY SZABÓ Ferenc: Memorialé. Uo. 219.

[4] MAKKAI László: Az erdélyi fejedelmek Habsburg-ellenes küzdelmei (1608-1648). In: Magyarország története 1526-1686. Szerk.: R. VÁRKONYI Ágnes. Bp., 1985. 808.

[5] Thurzó György 1609 és 1616 között volt nádor. FALLENBÜCHL Zoltán: Magyarország főméltóságai. Bp., 1988. 141.

[6] Dóczy András Bars (1602-1621), Arad (1614) és Szatmár vármegye (1610-1621) főispánja és főkamarás volt. FALLENBÜCHL Zoltán: Magyarország főispánjai 1526-1848 .Bp., 1994. 60., 65., 98. Uő.: Magyarország főméltóságai, i.m. 121.

[7] Thurzó György nagylucsei Dóczy Andráshoz. Rajcsa, 1616. január 3. In: SZILÁGYI Sándor: Bethlen Gábor és a felső magyarországiaik. Történeti lapok. 1875. 14. szám, II. közlemény, 1058.

[8] Vö.: Monumenta Comitialia Regni Transylvaniae. Erdélyi Országgyűlési Emlékek. (A továbbiakban: EOE) VII. 1614-1621. Szerk.: SZILÁGYI Sándor. Bp., 1881. Uő.: Bethlen Gábor fejedelem uralkodásának történetéhez. Történelmi Tár, 1879. 219-261. Uő.: Bethlen Gábor fejedelem politikai levelezése. I. Uo. 444-489. Uő.: Bethlen Gábor fejedelem kiadatlan politikai levelei. Bp., 1879. Uő.: Bethlen Gábor fejedelem levelezése. Bp., 1887.

[9] Bethlen Gábor levele Thurzó György nádorhoz, Gyulafehérvár, 1616. január 26. In: EOE VII. 300., Bethlen Gábor levele Thurzó Györgyhöz. Brassó, 1616. március 07. In: SZILÁGYI Sándor: Bethlen Gábor levelei. Történelmi Tár, 1885. 432.

[10] Thurzó György levele Bethlen Gáborhoz, Biccse, 1616. április 4. Uo. 436-437.

[11] Lónyay András levele Thurzó Györgyhöz. Kálló, 1616. május 14. SZILÁGYI Sándor: Oklevelek a Homonnai-féle mozgalom történetéhez 1616-ban. Történelmi Tár, 1881. 405.

[12] BOJTHI VERES Gáspár: A nagy Bethlen Gábor tetteiről. In: Erdély öröksége. Erdélyi emlékíról Erdélyről. i.m. 14.

[13] Szepsi Laczkó Máté: Emlékezetre való dolgok. In: Bethlen Gábor krónikásai. Krónikák, emlékiratok, naplók a nagy fejedelemről. Összeáll., bev.: MAKKAI László. Bp., 1980. 96.

[14] EOE VII. i.m. 321-322.

[15] Az erdélyi rendek Thurzó Györgyhöz. Gyulafehérvár, 1616. május 5. In: EOE VII. i.m. 327-329.

[16] Thurzó György levele az erdélyi rendekhez. Biccse, 1616. május 28. Uo. 329-330.

[17] Bethlen Gábor levele a megyékhez. Gyulafehérvár, 1616. május 5. Uo. 330-331.

[18] Bethlen Gábor levele Thurzó György nádorhoz. Gyulafehérvár, 1616. május 8. 331-333.

[19] Vö. 15. jegyzet.

[20] Kassa Város Levéltára, Collectio Schwarzenbachiana No. 5702.

[21] Abaúj vármegye közgyűlési jegyzőkönyvei. 1595-1632. MOL Filmtár, 1923. doboz

[22] Thurzó György levele nagylucsei Dóczy Andráshoz. Biccse, 1616. július 29. In: SZILÁGYI S.: Bethlen Gábor és a felső magyarországiak, i.m. 1090.

[23] Forgách 1610 és 1618 között országbíró volt, majd haláláig, 1621-ig a nádori méltóságot viselte. FALLENBÜCHL Zoltán: Magyarország főméltóságai, i.m. 126.

[24] Forgách Zsigmond levele ismeretlenhez. Kassa, 1616. július 29. In: SZILÁGYI S.: Bethlen és a felső-magyarországiak, i.m. 1091. A levél címzettje nincs megadva vagy ismeretlen; értelmezésem szerint Forgách Dóczynak címezte a levelet, mivel abban Szatmár megyéről is szó van, mint amelyre Bethlen rátámadna, el akarná foglalni, s ezért arra különösen vigyázni kell. Dóczy Szatmár megye főispánja volt.

[25] Uo.

[26] Forgách Zsigmond Dóczy Andráshoz. Kassa, 1616. október 13. Uo. 1092.

[27] Vö.: Nagy Mátyás polgári kapitány levele Rákóczi Györgyhöz. Polgár, 1616. november 4. Uo. 1106.

[28] Disciplina militaris in expeditione Lippiensi ab illustrissimo principo et domino Gabriele Bethlen etc. Exhibita. Déva, 1616. május 20. In: SZILÁGYI Sándor: Bethlen Gábor levelei II. Történelmi Tár 1885. 438-442.

[29] Bethlen Gábor biztosító és adomány-levele a lippai vitézeknek. Lippa, 1616. június 12. Közli: MAKKAI Domokos. Történelmi Tár, 1888. 598-603.

[30] Kassa Város Levéltára, Collectio Schwarzenbachiana, No. 5702. Az iratot a mai helyesírásnak megfelelően átírt formában, de a régies hangzásokat megtartva közlöm. (Vö.: BENDA Kálmán: A Magyar Országgyűlési Emlékek sorozat 1607-1790 közti részének szerkesztési és forrásközlési szabályzata. Századok 108. évf. 1974. 2. szám. 436-475.) A szövegben néhány szó esetében még tetten érhető a XVI. századra olyan jellegzetes “sziszegés”, az “sz” hang használata “s” helyett, valamint “z” írása az “sz” hang helyett. A másolat e tekintetben meglehetősen következetes. A sztereotip rövidítéseket külön jelzés nélkül feloldottam.

[31] Az EOE-ben kiadott szövegben contra jus gentium szerepel. In: EOE, i.m. 328.

[32] Injuria helyett.

[33] Nyilván: mennyiszer.

[34] Nyilván: háládatossággal.