BRANDT, JULIANE

 

Szikszai utódai. Református imádságos könyvek a 19. század második feléből,
mint mentalistástörténeti forrás

II. rész

 

(3) A társadalmi egyenlőtlenségről vallott nézetek és élethelyzetek csoportosítása

Alapvető kiindulási pont, amelyben a könyvek, bár eltérő részletezéssel, megegyeznek, a keresztyének egyenlősége Isten előtt. Szikszai, aki a hatalmi pozíciókat és szakmákat, mint az imádkozó ember különböző „állapoti“-t, részletesen tárgyalja, és evilági sajátosságait, néha előnyeit ki is emeli, hangsúlyozottan az általános keresztyén vallásosság normáit, általánosan érvényes követelményeit állítja velük szembe. A modern értelemben vett szakmák és foglalkozások a társadalmi pozíciókkal, családi státusszal, életkorral vegyesen fordulnak elő, sorrendjük némileg, de nem következetesen egy bizonyos ranglétrán halad fentről lefelé. [1] Az egyes pozíciók, mint az imádkozó ember lehetséges különböző helyzetei, az általános keresztyén normáknak az adott esetben való alkalmazását magyarázzák meg; Istennel, de az emberekkel szemben is, így nemcsak a kegyességei élet követelményeinek, hanem a társadalmi élet normáinak, viselkedési mintáinak széles spektrumát is lerögzítvén. Ezen helyzetek bemutatásában Szikszai nyilvánvalóan kora rendi rétegződéséből indul ki, viszont a dualizmus idején kiadott újabb kiadásokban ez a minta változatlanul megmaradt [2] .

A keresztyének egyenlőségének elve különösen határozottan a hatalommal bíró pozíciók bemutatásában figyelhető meg. Így pl. a nemesnek szóló tanításban:

„Jó dolog, szép állapot e világon a nemesség [...]De más felől ezt sem lehet tagadni: 1. hogy a nemesség veszendő és hiába való jó [...] 2. Hogy az csakugyan nem veszi ki az embert, az emberi sorsból és állapotból [...]: a keresztyén nemes ember azért ezeket vegye elméjére, és ezekre tartsa magát kötelesnek: 1. Ismerje s gondolja, hogy az ő nemessége csupa Isten ajándéka. [...] 2. [...] ne képzelje abból, hogy ő nem olyan, mint más emberek. [...] Sokkal inkább pedig az Isten előtt, semmi különbséget nem tesz a nemesség. Nem elébb vala ő előtte a nemes a nemtelennél. Csak arra néz, hogy ki a jó, ki a rosz, egyedül ez tesz ő előtte különbséget.“ Nem felejti el hozzáfűzni azt is, hogy „A nemesi szabadság épen nem tér ki a bűnökre.“ Tehát: Azon legyen, hogy az ő földi nemességének mellette legyen a mennyei nemesség is, a mely nélkül boldog nem lehet. [...]“ [3]

 

Hasonlóképpen figyelmezteti pl. a gazdát, hogy emberségesen bánjon szolgájával; a magisztrátusbeli személyt, bírót és tisztviselőt, hogy ne éljen vissza hatalmával, pozícióbeli előnyeivel. Mindegyik állapot Isten döntése - bár mintha ezt az alárendeltebbek esetében, így pl. a szolga esetében, nagyobb hangsúllyal állapítaná meg. [4]

A felsorolt pozíciók mind szükségesek, kölcsönösségi viszonyban állnak egymással. Betöltésük az evilági élet szempontjából különböző mértékben kellemes, minden esetben azonban isteni döntés, amibe bele kell törődni, a vele járó kötelességeknek, felelősségnek pedig eleget kell tenni. A hatalom „Isten képét viselő [5] , de /ugyanakkor/ „(t)öbb oka van annak az Isten félelmére mint a köz keresztyénnek, mivel az Isten képében ítél és igazgat, és ő neki különös számadással tartozik.“ [6] Egyik életpálya sem magában bűnös és elvetendő - Szikszai e tekintetben korabeli vélekedésekkel határozottan száll szembe, pl. az orvost, vagy kereskedőt illetően. [7]

Az emberek egyes pozíciókba való beleszületése isteni döntésként jelenik meg; ott, ahol a fennálló lehetőségek közötti szabad választás alapján történik meg a döntés, szintén az isteni irányítás titokzatos hatalma mutatkozik meg. Legvilágosabban a mesteremberek esetében:

„Nem történetből való az, midőn egyik ember egyik mesterségre, a másik másikra: áll: hanem az Isten gondviselésének titkos igazgatása forog abban is. Menyifélék a kézi mesterségek, és mely külömböző tulajdonságuk? mivel mindazáltal szükségesek az emberi társaság javára: úgy intézi az isteni igazgatás, hogy mindenekre elegen találkoznak, akik azt gyakorolják; úgy hogy egy sem fogy, és nem vész el, az azt gyakorlónak nem léte miatt.“ [8]

Fordítva viszont ez ellen a világrend ellen, s a benne kiosztott pozíciók ellen, isteni eredetük miatt, Istentől való voltuk miatt, tiltakozni nem lehet. Így mindenkire áll:

„Állapottjának alávalóságán ne tűnődjön és ne nyughatatlankodjon, hanem sorsával megelégedjen, és hivatalában vidám szívvel és szorgalmatosan munkálkodjon: meggondolván hogy ő olyan állapotban és hivatalban van, a melynek Isten előtt való kedvessége legnyilvánvalóbb [...] és melynek folytatása által az emberi társaságnak nagy hasznára lehet.“ [9]

 

A könyv az egyes élethelyzetek s a velük járó kötelességek bemutatásával – szerzője szándéka szerint – nemcsak a specifikus feladatokat, nemcsak az arra az esetre vonatkozó normákat és elveket mutatja be, hanem ugyanakkor egyfajta társadalmon belüli felvilágosítást is célul tűz ki - elsősorban azok számára, akik a maguk élettapasztalatának behatároltsága miatt ilyen tudással nem rendelkeznek.

„Hogy pedig jól lehet együgyü keresztyéneknek együgyüen írtam, mégis [...] az olyan állapotuakra is kiterjeszkedtem, a kik tanult emberek szoktak lenni [...] Jó és szükséges szemléltetni az együgyübbekkel, ezeknek az állapatokank, és hivataloknak szükséges és tiszteséges voltát, s terhes kötelességeit, hogy azoknak illendő becsülésére indíttassanak. Meggondoltam, hogy ha tanult bölcs emberek is a kik azokat viselik: mindazáltal nem lesz terhökre, egy igen rövid, és együgyü summában látni terhes kötelességeiket, és olvasni egy imadságot, a mely az ő nevökben, és képekben formáltatott.“ [10]

Későbbi utódjai már nem a Szikszainál található részletességgel térnek ki az emberi élethelyzetekre - sem a felsorolt pozíciók terjedelmét illetően, sem a vele járó kötelességek stb. tárgyalásában. (Ez legalább részben könyve rendkívüli terjedelmének is tulajdonítható.) Ugyanakkor feltűnő egy bizonyos eltérés a dualista kor társadalmi fejlődése és a korabeli imádságos könyvek világa között. Az imádságos könyvek nem kezdtek a társadalmi változás következményeként új társadalmi élethelyzeteket tárgyalni, vagy egy új ranglétrát felállítani [11] . Ez részben a régebbi keletű, különösen a hagyományos felfogású könyvek jelentős részarányával függ össze. De így is megállapítható, hogy a 19. század vége körül megírt könyvek is csak kevés új csoportelnevezést vezetnek be - pl. Csiky a „tudományos pályán működő embert“, akivel szemben, korábbi mintákkal összehasonlítva, a lelkipásztor tűnik el. Ha a Szikszainál megadott csoportosítást vesszünk alapul, akkor az idő folyamán az összeállítások inkább kevésbé részletesek, vagy teljesen kimaradnak, az újítóknál éppúgy mint egyes konzervatívaknál. Azokból az imakönyvekből, amelyek nőknek íródtak, akik a férjek statuszához voltak kötve, de akik ezentúl mint címzettek általában a vagyonosabb réteghez is tartoztak (Fördős/Szivós, Medgyes, kevésbé világosan Szász is) az ilyen összeállítások általában kimaradnak. Ott már csak a családi állapotukhoz, szerepükhez kapcsolódnak a „körülményekhez alkalmazott imák“ . [12]

Néhány esetben a világi különbségek tárgyalásának kihagyása elvi megalapozottságú is lehet - Medgyes pl. egy másik, lelkészeknek szánt imagyűjteményében az emberek közötti különbségtételt nemcsak Isten színe előtt, hanem a társadalomban is elutasítja, megszüntetésében az üdvtörténet beteljesítését látja. [13] (Ezzel a megközelítésével viszont e téren is kivételt képez.) Másutt, e csoporton belül is inkább az a tendencia állapítható meg, hogy a rangsorból a hatalmi pozíciók tűnnek el, így a megmaradó pozíciók polgári pályák, szakmák csupán. Más szerzőknél a különösen nehéznek tekintett pálya, élethelyzet külön magyarázatra szorul. Így Dobosnál, vagy Fördősnél csak szolga fordul elő, nem pedig gazda. (Emellett az a tény is szólhat, hogy Révésznél az egyes pályákon levő embereknek szánt imák éppen a „szegényebb néposztály“ számára írt imakönyvecskéjében fordulnak elő, nem pedig a már bevezetőjében alapvető teológiai kérdéseket taglaló előző imakönyv-ében.)

Dobosnál - 1855-ben - általában már csak „kézművesek, földmívelők“ illetve „nehéz munkával élő ember“-ek fordulnak elő külön csoportként. Helyzetük, pozíciójuk eredetére, magyarázatára nem is tér ki. Itt értelem szerint az alkalmazható, amit már előbb általános imaként fogalmazott meg:

„A mi vagyok, azt Neked köszönöm.“ „Te mutattad ki helyemet, hivatalomat az életben, hol magamon segíthetek, feleimmel jót tehetek. Hála Neked, jó atyám! mindezekért.“ [14]

 

Az egyes életpályák kölcsönössége, vagy társadalmi hasznuk mérlegelése - ha a munkás élet kötelességét nem akarjuk ide érteni - nála nem fordul elő. A földi lét, a kemény fizikai munka minden nehézsége viszont relativizálódik - ha nem Isten fia földi pályája említésével szemben, akkor szenvedésével szemben. [15]

Révész, mint e csoport másik képviselője, az isteni rendeltetés problémáját leginkább a bevezetőképpen is olvasható, mesterembernek írt szövegben magyarázza el; a keresztyének Isten előtti egyenlőségét viszont leginkább a legalulnak tekintett, szolga esetében.

„Óh nagy Isten [...] te előtted a földi királyok is meghajtják térdeiket, és a szolgák urai is tisztességet tesznek nagy nevednek: mennyivel inkább le kell nekem borulnom előtted, ki mint szolga (szolgáló) földi uraim előtt is tisztelettel és engedelmességgel szoktam meghajolni! Óh Uram! én az emberek közt is kicsiny vagyok és alacsony sorsban állok: mennyivel kisebb vagyok te előtted, ki mennynek és földnek , uraknak és szolgáknak egyiránt ura vagy?“ [16]

 

(Érdekes, hogy Szikszai a földi életpályákat inkább a velük járó kellemes vagy kevésbé kellemes életviszonyok szempontja szerint, nem pedig annyira a fent-lent probléma szerint ecsetelte. Inkább egyes szakmák szokásos lenézésével szállt szembe.) Az életpályák különbözősége Révész érvelésében elsősorban azoknak egymást kiegészítő volta miatt is szükséges.

„Te rendelted óh csudalatos bölcseségű Isten! hogy az emberek különböző sorsba és állapotba helyeztessenek e földön, hogy így a megosztott erők, tehetségek és munkák összevágó kerekei forgassák a társadalmi élet rendját s kielégítéshez juttassák annak sokféle szükségeit.“ [17]

 

Ennek folytán - erre a helyzetleírasok mindenkor teljes határozottsággal térnek ki - az egyes pályákkal járó nehézségeket is tűrni és elfogadni kell.

„Semmit nem kételkedem óh Atyám! hogy engem sem a vaktörténet, hanem bölcsességed s jóságod vezérlett azon mesterségre, melyet folytatok [...]“

„Nem békétlenkedem azért óh Uram! bár nehéz a műszer, melyet kezembe adtál, fárasztó a mnkatér, [...] megelégszem és nagyobbra nem vágyom [...]“ [18]

 

„Istenem! többször sanyarú és kietlen, mint szép és gyöngyörűséges pásztori életem, mely a nyárnak égető melegét, a télnek zordon hidegét leginkább emeli,[...]: de azért hordozom pásztorbotomat, míg neked tetszik, mert te adtak kezeimbe [...]“ [19]

„[...] a pásztor is juha a te nyájad seregének, melyet szent fiad drága vérén váltottál meg [...] ne hagyj felednem, hogy [...] az örök élet kenyerét a te szent fiad tudománya adja lelkemnek [...]“. [20]

 

Ezeket az alapfelfogásokat - az isteni rendeltetésről, ami mind a világ rendjére, mind az egyes ember helyzetére, így társadalmi státuszára is vonatkozik, a század végén keletkezett imádságos könyvekben is megtaláljuk.

„Isten teremtett világában minden dolognak megvan a maga czélja, rendeltetése. Isten bölcsességéhez tartozik az, hogy ő mindent a maga helyére állítva, oly munkát végeztet vele, a minőt az épen a bele adott erők és tehetségek szerint végezni képes.“ [21]

Ezek a pozíciók bizonyos feladatkörökkel kapcsolódnak össze, amelyek hagyományosan alakultak ki, amelyek így körülhatárolhatók, s minden egyéni esetben nemcsak megkérdőjelezhetetlenek, hanem megváltóztathatatlanok is. (Szintén egy érdekes mozzanat egy közben erősen átstrukturálódó világban. Ez az intés más szerzőknél ilyen határozottan nem fordul elő. [22] )

„Isten rendelte el minden emberre nézve azt, hogy micsoda munkát folytasson az egész javára. Épen azért nem jó keresztyén az[...], a ki kicsinli azt a munkát, a melyet Istennek bölcs tetszése ő reá bízott.“ És: „[...] Pál azt az utasítást adja olvasóinak: minden ember, a mely hivatalba hívatatott, abban maradjon, - arra tanítván minket , hogy elegedjünk meg azzal a körrel, a mely mi nekünk kimutatatott [...]“ [23]

 

Az ily módon kiosztott szerepek kiegészítik egymást. Szikszainál ez a gondolat, ahogy láttuk, elsősorban a különböző munkák egymást kiegészítő voltára vonatkozott - Csiky ezentúl máris gazdag és szegény kompatibilis szerepére is utal ezzel kapcsolatban.

„Ugyan mi lenne a világból, ha minden ember tudós, avagy gazdag, avagy szegény lenne?! [...] A gazdag kenyeret ad a szegénynek; a szegény meg keze munkájával segíti ezért a gazdagot.“

 

De végül nem is az evilági élet minőségéről van szó:

„Boldognak érzem tehát magamat azon a helyen, a melyre állított engemet az Istennek jóságos keze. Úgy érzem, úgy tudom, hogy ha hűségesen végzem az én hivatásomnak dolgait, elnyerem az élet koronáját.“ [24]

 

A felső társadalmi pozíciók eltűnése az imádságos könyvekben a „liberális“ szerzőknél is megfigyelhető. Néha a spektrum teljesen beszűkül, még a szűkebb értelemben vett szakmai pályák vagy foglalkozási területek is eltűnnek, és csak a legalsó pozíciók kapnak explicit említést s magyarázatot. Fördősnél pl. csak szolga és szegény számára szerepel egy-egy külön imádság. Helyzetük magyarázata maga a rendeltetés. A szolga feladatai viszont, röviden összesűrítve, a Szikszainál részletezettekkel egyeznek meg. (Feltűnő nála a leírás kötődése a konkrét evilági munkafeladatokhoz, kötelességekhez.)

„Te hivtál engem arra, hogy szolgálattal keressem mindennapi kenyeremet. [...] úgy adj eröt és kedvet dolgaim követésére. Ne hagyj megfeledkeznem arról, hogy a ki cseléd, nem úr az, és kinek kenyerét eszem, annak szavát kell fogadnom. Adjad azért, hogy a mi reám bizatik, készséggel teljesítsem, rendes foglalkozásaimat parancs nélkül is elvégezzem, [...]; - igy várhatván és kivánhatván csak egyedül, hogy igért bérem hiányosság nélkül kiadassék, s fáradhatatlan szorgalmam, hüségem, pontosságom jutalmát meglássam! [25]

 

Mind a tulajdon, mind a társadalmi rend megkérdőjelezhetetlenek. A szolga azt kéri, hogy „serényen munkálkodjam, gazdámat, gazdaasszonyomat semmiben meg ne csaljam, se meg ne lopjam“ [26] ; a szegény pedig:

„De távol legyen tölem, hogy csalással, lopással, vagy bármi törvénytelenséggel igyekezzem magamon segíteni. Mert mit használna nekem, ha az egész világot megnyerném is, lelkemet pedig elveszteném! Add azért, jó Istenem, hogy ha egy részről kötelességem szerint igyekszem állapotomon javítani, más részről minden igazságtalanságot elkerüljek,[...] Adjad, hogy fő igyekezetem legyen azon munkálódni, mely megmarad az örök életre, a mennyországban gyűjtsek magamnak kincset [...]“ [27]

 

Az életpályák és munkaterületek legrészletesebb spektrumát - liberális megközelítéssel - Baksay Dániel tárgyalja. Nála feltűnőek a nagyon evilági indoklások és állítások az egyes pályák, szakmák jelentőségéről és feladatairól. Hogy az Isten így osztott be mindenkit, nem fordul elő. Fő szempont a társadalom haszna - „mint hű munkás az élet kertjében, tegye teendőit a közjóra azok közül mindegyik, az ő hivatása szerint.“ [28] Pl. a szántóvetőről mintegy szociográfiai megközelítésben nyilatkozik, majd népművelésbe csap át az illető szövege:

Hazánk földmivelő ország, [...] Fajunk azért, a magyarság, mely leginkább a sík föld rónait lakja, kiválóan a mezőgazdaságra van hivatva. E hivatás, amellett, hogy a legszebb foglalkozásokra nyit mezőt, a legszükségesebb sőt nélkülözhetetlen a társadalomban. Mi szükségesebb, mitn a kenyér, mely az India fűszereivel megrakott aztalokról sem maradhat el? [...]“ „Nagy tévhit s hibás balvélemény, hogy a gazdálkodáshoz nem kell tudomány [...] Pl.: „Kit helyzete, körülményei, vagy saját szabad választása e térre állítottak: amnnak első teendője, felismerni a földet, melyet mívelnie kell, tisztába jőni a felől, hogy az a benne rejlő termő erőnél és az éghajlatnál fogva, mely alatt fekszik, minő terménycikkek tenyésztésére legalkalmasb?“ [29]

 

Erről, valamint földjavításról, határtagosításról, a jó eke kiválasztásáról stb. értekezik a szerző a következőkben. Ebben és hasonló fejezetekben a felvilágosult racionalizmus tetten érhető.

„Ipar, ernyedetlen, kitartó ipar és munkásság, gazdálkodásunkban, szeretett Olvasók! csak így fog felvirágzani hajlékainkban a jólét és megelégedés s hazánknak égi kegygyel elhalmozott térein a nemzeti nagyság és dicsőség.“ [30]

 

Hasonlóképpen közelíti meg a mesterember szerepét is. [31] E helyen még a szabad verseny jótékony hatásáról és az iparkamarák felállításáról is szól. [32] A különböző szakmák képviselöi főleg azért tevékenykedjenek, mert a restség bűn, s mert munkájukkal hasznosak családjuk s a társadalom számára - „hogy házam népének bóldogítására, a hazai közjólét emelésére mesterségemet [...] hasznos előmenetellel űzzem“, fohászkodik mesterembere. (Következetesen az utazónak is elsősorban azt ajánlja, hogy számítson előreláthatatlan eseményekre, s lássa el magát elégséges élelmiszerrel, „saját és igavonó bármai számára [33] , stb. - tagadhatatlan a különbség Szikszaihoz képest.)

Úr és szolga viszonya, a szolga kivánatos magatartása kapcsán csak nagyon közvetett eleme az érvelésnek, hogy Isten e helyre rendelt valakit- még a szolga imájában is helyzete magyarázatára inkább a társadalmi helyzetek szükséges, mert nyilvánvaló különbözősége a felhozott érv.

„Nem zúgolódom sorsom ellen, Atyám! mert belátom azt, hogy valamint az égbolton nagyobb és kisebbek csillagok ragyognak,[...] úgy az emberek közt, a társadalmi jólét érdekében, urnak és szolgának, gazdagnak és szegénynek lenni kell [...] legnagyobb tömegét e föld lakóinak az olyanok képezik, kik másoknak vannak alárendelve és szegények, mint én vagyok [...] és, bár kincseket nem gyűjthettem is, [...] de megvolt mindenkor helyzetemhez illő tisztességes élelmem és öltözetem.“ [34]

 

A felsőbbség fogalomkörről értekezve tulajdonképpen az összes közös ügyek intézéséről szól - kormányzásról, az adóról, a közköltségek fedezéséről, stb. Ugyanakkor a közös érdek képviseletét és védelmét határozottan csak hierarchikus viszonyokban, egyeduralomban tudja elkepzelni, a szabadság stb. eszméjével szemben módfelett szkeptikus. Végkövetkeztetéseiben az érvelésében olyan nagy szerepet betöltő emberi haladást véli veszélyeztetettnek.

„A szabadság és egyenlőség eszméit állította fel, irányt adó vezér-elvekül, a társadalmi életben a mai kor [...] de bár e törekvések sikerülnének is: nem tudom, hol fogná feltalalni akkor is az emberinem, amaz álmaiban alkotott eldorádót, a hol [...] felsőség és attóli függés nem lenne. Vagy fel kell bontani teljesen az emberi társadalmat [...] az ököljog természeti törvényei szerint. Vagy, ha ez nem tetszik, - minthogy, mint keblünk elnémíthatatlan sugallataival, egyéni jólétünk s az emberinem mívelődésbeni előhaladásával homlokegyenest ellenkező, nem is tetszhetik: akkor a szabadság és egyenlőség eddigi értelmezésével fel kell hagynunk s a törvényes hatalmak előtt engedelmességgel meghajolnunk.“ [35]

 

Éles érzéke van ahhoz, milyen mértékben jár hatalomgyakorlással pl. az e fejezetben tárgyalt bírói hivatal, a közigazgatás stb.- nála mindezek a felsőbbség körébe tartoznak. Ebből is, éppúgy mint természetértelmezéséből is, azonban az egyeduralom elkerülhetetlenségére következtet. [36] Míg gazdasági területen a polgári társadalom értékeit s elveit képviseli, a gazdasági versenyt, a hagyományok túllépését, a felelős egyént propagálja, politikai tekintetben a polgár alávaló marad. Néha az előző korszak kategóriái még ezen túl is tovább élnek, a felsőbbség égisze alatt nemcsak szolga és úr, hanem földesúr és jobbágy kapcsolata is él tovább. [37] Továbbá szembetűnő, hogy nagyon tisztában van minden hatalomgyakorlással vagy nagyobb felelősséggel járó hivatal hátrányaival. Itt, így látszik, saját (ill. számára hozzáférhető, azaz környezete) tapasztalatából beszél. A kétkezi munka ábrázolása, ecsetelése ezzel szemben kevésbé belülről történik meg, a földművest pl. inkább tanulnivalókra figyelmezteti.) - Meggondolandó, hogy az eddigi eredmények szerint ez a konzervatív-felvilágosult megközelítés, szemben Révész vagy Fördős régebben körvonalazott, hagyományos módon szókimondó megközelítésével, későbbi kiadásokban mérve a közönség tetszését nem nyerte meg. -

A társadalmi különbségek e tárgyalását az elemzett imádságos könyvekben, bemutatásuk részletessegét, az egyes pozíciók értelmezését többféleképpen lehet interpretálni. A konkrét helyzetek - mint az imádkozó ember státusa, állapota - eltűnése vagy visszaszorulása formálisan az általános keresztyén egyenlőség nevében történik meg. Ugyanakkor ebben a szilárd statusok, rendi pozíciók feloldását is feltételezhetjük. (Teljesen csak ott tűnik el, ahol az evilági társadalmi egyenlőtlenség is elvi elutasításra talál, vagy ahol nőknek írnak, akik férjek státuszához vannak kötve, de általában mint címzettek, a vagyonosabb rétegekhez tartoznak.) Az egyenlőtlenség ill. az eltérő társadalmi helyzetek tabuvá tételéről szerintem igazán mégsem lehet beszélni. A tendenciában inkább feltűnő, hogy lassan az alsó rangokra szorítkoznak, azokéra, akik helyzete külön magyarázatra szorul, vagy aminek jogosultságát, Istentől való voltát külön meg kell indokolni (szemben a jóléttel).

 

(4) A munka, annak Max Weber-i szerepéről és erdeményéről vallott nézetek. Gazdagság és szegénység.

A protestáns etikáról, egy ún. protestáns gazdasági magatartásról alkotott és széles körben befogadott Max Weber-i képlet miatt ez a problémakör különösen is érdekes. [38] Mi a munka szerepe, miben áll evilági és túlvilági eredménye, kinek miért kell dolgoznia? Milyen összefüggésben állnak vele gazdagság és szegénység?

A megvizsgált imágságos könyvek abban egyeznek meg, hogy a munka ill. a mindenkori világi feladatok teljesítése kötelesség, Isten akarata és neki tetsző dolog. Az általános fogalmazás arra vezethető vissza, hogy éppen Szikszai a mindenkire érvényes kötelességteljesítés követelményeiről szól, ezek a kötelességek és követelmények azonban nem minden esetben kapják meg a munka elnevezést. Amihez ezek a kötelességek kapcsolódnak, az illető „állapota“, „sorsa“, néha - bár a szóhasználatban benyomásunk szerint ritkábban - „hivatása.“ Pl. a földmívelő esetében, egymás mellett: „Állapotjának alávalóságán ne tünődjön, és ne nyughatatlankodjon; hanem sorsával megelégedjen, és hivatalában vidám szívvel és szorgalmatosan munkálkodjon [...]“ [39] Szól természetesen a munkáról és annak kötelességéről is, de ezek a szakaszok a mesterembernek, földmívesnek szólnak, vagy általánosabban más kétkezi munkából élő embernek. Éppen annak részletezése, ki hogy munkálkodjon evilági hatókörében, milyen kötelességei vannak embertársaival szemben, melyek viselkedése specifikus normái, azzal jár együtt, hogy a rendi kötelességeit, a rendi társadalom rá vonatkozó normáit részletezi. Ugyanakkor kiolvasni véljük szövegéből azt is, hogy a munka még ott is, ahol mai fogalmak szerint kétkezi munkáról beszélhetünk, nem éppen központi kategória ezen kötelességek leírására.

Ha pl. a gazda szolgájával szembeni kívánatos fellépését írja le, a példaadó szerepét vele szemben, elsősorban arra tér ki, hogy a kimondottan bűnös viselkedést kerülje, valamint saját példájával is Isten dicséretére tanítson. Saját munkáról, saját szüntelen szorgalomról nincsen szó [40] - az, hogy egy feslett életű gazda rossz példakép nem egészen ugyanaz. A szolgának viszont elsősorban azt ajánlja, hogy engedelmeskedjen urának. A megfelelő tanítás lényegében mind a kettő viszonyát szabályozza, munkáról azonban, pl. a munka Istennek tetsző voltáról, a konkrét erőfeszítésről, nem szól. Éppúgy a nemes esetében is a „munka“ nem fordul elő. Virtus és jóság a központi kategóriák, melyek megjelölik kivánatos magatartását. Ezentúl igyekezzen, hogy „földi nemességének mellette legyen a mennyei nemesség is, a mely nélkül boldog nem lehet.“ [41]

A munka átok, Isten kegyelme abban is nyilvánul, hogy mégis áldást is ad rá.

„Könyörülő jó Isten! a ki jóllehet a te igazságodnak ítéletéböl megátkoztad az emberért a földet, és annak mívelését fáradságossá tetted: mindazáltal a te nagy jóságodat is mutogatod és nyilvánvalóvá teszed abban, hogy sokszor megáldod az embernek fáradságos munkáját, és kiparantsolod a megátkoztatott földből is az ő tápláltatását.“

És következetesen: „Vígasztalj és erősíts engemet az én fáradságimban és kézimunkámban való nyomorúságomban e földön, melyet megátkoztál a bünért, és a te igazságodnak átkát elegyítsed nékem a te jóságodnak áldásával.“ [42]

 

(Később is így szólalnak meg a konzervatív tendenciájú imádságos könyvek:

„Jól tudom, Uram! hogy a bűn miatt hull itt arczom verítéke, tudom, hogy vétkem miatt kell fáradsággal enni kenyeremet: ezért inkább teszem jó kedvvel dolgaimat , - mert zúgolódva, békétlenkedve, csak a bűn keserűségét nevelném.“ [43] )

 

Ezért a munkához mindenkor hozzátartozik, hogy Isten áldását is kérik rá.

„Az én munkálkodásomat áldd meg: mert a te áldásod nélkül haszontalan, sőt káros minden munkálkodásom.“ [44]

 

Ilymódon dolgozni, munkálkodni, ill. állapotukkal járó kötelességeiket teljesíteni emberi kötelesség; ugyanakkor a munka is a Szikszai által hirdetett mértékletességi etika normái alá esik. Ám ebből is megárt a sok:

„Tartóztass engemet az olyan rendkivüli világi szorgalmatosságtól, mely miatt a te szolgálatodnak, és az én idvességemnek nagy munkáját félrevetném vagy nagy fogyatkozással folytatnám.“ [45]

 

Ez a határozott intelem a később keletkezett imakönyvekben már nem szerepel; a szükséges áldás hangoztatása, s a konkrét feladatok zúgolódás nélküli elfogadásának, teljesítésének kötelessége viszont igen. Mivel a későbbi imádságos könyvek általában már csak a társadalmi ranglétra alacsonyabb pozícióira térnek ki, ott is nehéz megítélni, mennyire általános kategória a mindenkire vonatkozó kötelességek leírására a munka fogalma. A munkára való kötelesség mintha most általánosabban szerepelne, ugyanakkor csak egy elem a konkrét szereppel járó kötelességek között. Fördős szolgája eseténben pl. bizonyos konkrét bűnök elkerülése mellett szerepel:

„Adjad azért, hogy a mi reám bízatik, készséggel teljesítsem, rendes foglalkozásaimat parancs nélkül is elvégezzem, az időt korhelységre ne fordítsam, hanem serényen munkálkodjam, gazdámat, gazdaaaszonyomat semmiben meg ne csaljam, se meg ne lopjam, bizodalmukkal vissza ne éljek, őket se szembe, se hátok megett ne sértegessem vagy rágalmazzam, hanem mindenkor kellő tiszteletben s becsületben tartsam; - így várhatván és kívánhatván csak egyedül, hogy ígért bérem hiányosság nélkül kiadassék, s fáradhatatlan szorgalmam, hűségem, pontosságom jutalmát meglássam!“ [46]

 

A munka eredményessége viszont így is viszonylagos.A megvizsgált imádságos könyvek alapfelfogása szerint a munka csak akkor hoz eredményt, ha Isten áldása van rajta. Eltérések abban állapíthatók meg, hogy ezt elvként hirdetik-e meg, vagy inkább általános megfontolásként illő gondolatként emlegetik. Árnyalatnyi különbségek figyelhetők meg tradicionalisták és „liberálisok“ között e tekintetben, hogy - még a kötelességként szorgalmasan végzett munka után is - mennyire kérdéses mégis a munka eredménye és az azon alapuló élet biztonsága.

Szikszai számára egyszerűen nincsen szükségszerű összefüggés munka, erőfeszítés, szorgalom és eredmény, földi jólét között. Hangsúlyozottan kiemeli, hogy a saját szorgalma eredményeként senki ne várja munkája hasznát. A föld nem azért hoz termést, de még az inkább a munkaráfordítástól függő iparos munkában is csak az egyik szükséges feltétel az emberi igyekvés.

„Midőn pedig szorgalmatos munkálkodása után megadja a föld hasznos termését, ne tulajdonítsa azt sem érdemének, sem munkás szorgalmatosságának, hanem egyedül az Isten jóvóltának és kegyelméből való áldásának; tudván mind azt: hogy ő nem érdemel egyebet, hanem hogy tövist és bogácskórót teremjen a föld neki; mind pedig azt, hogy minden munka és szorgalmatosság hiábavaló az Isten áldása nélkül. Valamint hogy munkálkodásira egyedül az Istentől várjon áldást: úgy áldást vévén munkálkodása által, egyedül Istennek köszönje.“ [47]

„Az Istenre nézzen, ő benne bízzon, mindent ő tőle várjon ´s őnéki köszönjön. Mesterségében-való böltseségének, szorgalmatosságának és serénységének sokat ne tulajdonítson, elő-menetelét, jövedelmét, keresvényét ne annak köszönje ´s ne attól várja: hanem az Istenre fordítsa ´s ő rajta tartsa szemeit, minden bóldogulását és elő-menetelét őnéki tulajdonítsa, és minden jót ő tőle várjon; meg-gondolván, hogy mind a mesterségben való tudományát és böltseségét, mind a´ munkálkodásra-való erőt és vidámságot az Isten adja ´s tartja meg, és hogy egyedül az ő áldásától függ minden munkának jó-elő-menetele.“ [48]

 

A gazdát/gazdasszonyt éppúgy nem arra inti, hogy rendszeres munkára utasítsa szolgáikat, hanem azok túldolgoztatásától óvja őket:

„Szerfelett kényszeríteni a cselédet vagy munkást a dologra és kesergetni annak életét kemény szolgálattal: egyiptomi embertelenség. Hiába is, mert a cseléd munkája nem gazdagít, hanem az Isten áldása; azt pedig nem várhatni az olyan rendkívül való munkálkodtatásra, mint kegyetlen és bűnös cselekedetre.“ [49]

 

Másutt már nem olvasható munka és eredmény ily hangsúlyos elválasztása egymástól, ehelyett inkább az az érv kap hangsúlyt, hogy a kötelességszerűen elvégzett munkához Isten áldása is szükséges.

Ezen túl az imádságos könyvek inkább azt tanítják, hogy el kell fogadni az adott élethelyzetet, a vele járó gazdasági körülményekre nézve is, és ezzel megelégedni. Inkább az szorul magyarázatra, hogy minden munka ellenére az eredmény csekély maradhat, hogy az ember evilági helyzete gyakran nem vagy legalább is nem érzékelhetően munkájától függ:

 

„(M)egelégszem“, mondja Révesz mesterembere, „ha talán másokat magasabb rangban, kényelmesebb életmódban látok, ha talán én nehéz munkám után sem juthatok annyi világi jóhoz, mennyit sokok számára önként s szinte munka nélkül adnak az élet kedvezőbb viszonyai.“ [50]

 

Az érv ez után csupán az lehet:

„Hiszen munka után édes a jutalom“. „Ne hagyd felednem azt sem óh Atyám! miszerint az ajándékokban külömbség vagyon, de ugyanazon lélek“ [51] .

 

Hasonlóképpen Dobos is csak a kötelességszerűen végzendő munkáról beszél, amelyre jól kell használni az időt:

„ Uram! az idő rövid, a munka sok, és életemben mindegyik napnak, sőt mindegyik órának , meg van a maga terhe, melyet letennem vagy elhanyagolnom nem szabad.“ „... időm becses és rövid voltát addd igazán értenem!“ [52]

 

E munka közvetlen, világi eredményére azonban az érvelés nem tér ki. Nem is arról van szó, hanem: „ Nagy szegénységet vagy nagy gazdagságot ne adj nekem: hanem táplálj engem sorsomhoz képest!“ [53] Nem az eredménye fontos, hanem a kötelesség, a konkrét munka mint isteni hivásnak a teljesítése [54] . A munka szerepe az is lehet, hogy távoltartja az embert a bűntől.

„... örök ítélet következik a rövid időig tartott földi munkára. Én Istenem! Sok drága időmet vesztegettem el vigyázatlanul; életem soha vissza nem térő napjaiból sok jutott a hiábavalóságnak és kedves bűneimnek, mindezekről számolok egyszer ítélőszéked előtt.“ [55]

 

A liberális tendencia szerzőinél maga a munka és eredményének kapcsolata messzemenően kiszorul az érvelésből. Fördős iparosa pl. mérsékelt sikerért imádkozik, de nem tér ki arra, hogy mennyit érhet el egyáltalán, saját erőből vagy Isten áldása révén. Tompánál is a kerti méhecskék adják meg az állandó serény munka példáját, ennek eredménye viszont - az Istennek tetsző igyekezettel szemben - nem érdekes és nyilvánvalóan nem is azért történik meg.

Van azonban egy szembetűnő kivétel e tekintetben: Baksay Dániel Mennyei szövétnek-e. Szerinte, az általános parancson túl - „A ki nem dolgozik, ne is egyék“ [56] - a munka pont azért szükséges és azért van, mert vele az ember javíthat helyzetén.

„Munkálkodni kell e földön minden halandónak azért, mert megelégedés jutalmaz minden ipart és fáradtságot.“ [...] „ Lehetne-é súlyosabb csapás az emberi nemen, mintha egy oly elfordíthatatlan sors volna reá mérve, hogy helyzetén, körülményein változtatni, bár legcsekélyebbet is, szabad nem lenne?“ [57]

 

Az ő érvelésében a munkának igenis van eredménye, könyve e szakaszai éppen racionális munkára, iparosságra akarnak inteni:

„Hatalmas indító ok a munkásságra továbbá az, hogy az iparnak, szorgalomnak jutalma előmenetel és vagyonosodás, a henyélésnek pedig elmaradhatatlan következménye a szegénység és pusztulás.[...].“ [58]

„Hatalmas teremtője sorsának az ember. Ő ész és ipar által képes medréből kiszorítani a tengert, kimozdítani nyugvó ágyaikból a hegyeket; mint valami földi istennek (sic), enged munkálkodó keze hatalmának minden. - Dolgozz hát halandó! ne bánd, ha hull orczádról, fárasztó munkában verejtéked: mert előhaladással jutalmaztat az téged.“ [59]

 

Ezzel szemben csak mellékes gondolatként szerepel az is, hogy „Munkásságra indíthat bennünket annak meggondolása is, hogy ki a jóban nem foglalatoskodik, az elébb-utóbb bűnre fajul el.“ „Minden bűnt a henyelés és dologtalanság szűlt e világra.“ [60]

 

(Hogy a szorgalmas munkavezetés mellett imádkozni is kell, nála érdekes módon nem a „munkásság“ című passzusban szerepel, hanem ettől külön „Imádság“ alatt. [61] )

Baksay érvelésével éppen körülrajzolt dimenziójá mellett - miszerint munkásság és földi élethelyzet egyértelmű és szükségszerű kapcsolatban állnak -, egy másik dimenzióban ez az eredményesség, a munka hatásköre attól is függ, milyen induló körülmények között történik. Ha egyszer kitört az ínség, ezen már nehéz segíteni. Éppen ezért is ajánlatos az észszerű életvitel és módszeres erőkifejtés:

„Pedig jaj annak, kihez a bölcsnek paizsos embere, a szegénység egyszer beköszöntött: mert oly ártalmas vendég az, mely ha szállást foglal, a háztól elűzni megfeszített erőlködéssel is alig lehet többé. Pénz szüli a pénzt, vagyonhoz gyűl a vagyon,[...] Gyorsan tova illanó szárnyakon jár a szerencse; a ki azt vigyázatlanul elszalasztá, azt többé megfogni nehéz.“ [62]

 

Gazdagság és szegénység Baksay gondolatvilágában ezért alapvetően munkálkodás és szorgalom függvénye. E mellett azonban nála egy archaikusabb fogalom- és elvárásrendszer továbbélése is megfigyelhető, amiben gazdagság és szegénység nagyságrendileg bizonyos rendies pozíciókkal járó életviszonyokat jelölnek meg: A valóban nagy gazdagság magasabb rendhez is kötődik, ők „a világ nagyjai“, velük szemben állnak „mi, közrendűek“, „a szegények és középrendűek osztálya“. [63] Akkor is, ha munkával javítani lehet a saját helyzeten, akkor is, ha a szerző ennek hosszútávú megszívlelését mindenkinek határozottan ajánlja, ugyanakkor abból indul ki, hogy társadalmi befolyásukban gazdag és szegény közt tetemes a különbség. Míg gazdaságpolitikai intézkedésekről igenis szól, e helyzetet nem tartja változtathatónak; erre utalva inkább a gazdagsággal járó felelősségről, lehetőségekről szól:

„A szegény, leglángolóbb buzgalma melett is, keveset használhat a közügynek. Az ő szava, javaslata és indítványa [...] figyelem nélkül hangzanak el. A nagyok szava nagy súlyt vet mindenütt a mérlegbe.[...] a mit az alsóbb rend küzdelme elejtett, egy hatalmasnak szava még megfordíthatja azt.- A szegény, bár mindenét felteszi is az oltárra: avval a közjólétnek kevés, vagy éppen semmi lendületet sem adhat. Az ő fillérje csak csepp a közszükségek tengerében. A gazdagok dús forrásait fakaszthatják fel a közboldogságnak, ha megnyitják erszényeikeit; ők oly intézeteket hozhatnak létre, melyeknek jótékonysága századok során sok ezer szegényekre elárad.“ [64]

 

- Azzal a társadalmi tapasztalattal szemben, hogy a szegénység azért nem minden esetben a hiányzó munkás szorgalomra vezethető vissza, sőt vannak, akiknek erre sincsen lehetőségük, legalább attól óva int, hogy az ilyen helyzetet valamilyen bűn következményének tartsák, büntetésként fogják fel:

„Igaz szegény pedig az, kit [...] testi vagy lelki benaság és dologtehetetlenség hoztak oly helyzetbe, hol legszentebb igyekezet és ipar által sem képes fedezni szükségleteit. Távol legyen tőlünk oly tévedés, hogy Istennek büntető ítéletét keressük ily sorsban.“ „Hiszen, sokan, e világba beléptökkel öröklik ezt. Ki tehetne olyan bűnt, míg nem született, melyért bűnhődnie kellene?“ [65]

Azonban a szegénység relatív előnyeinek kifejtésében is elsősorban hasznossági szempontok, az emberi együttélést illető érvek szerepelnek, és csak második sorban, közvetve, a lelki üdvösség. [66]

 

Az előzőekben körülrajzoltakból következik az is, hogy mennyire szabad az áldással együtt a munka eredményeiért, jutalmáért is fohászkodni [67] . Bizonyos mértékben, - így a könyvek tanulsága -, földi jólétért, gazdagságért imádkozni szabad, de csak mértékletesen. Nem a „több“-re vágyás, hanem a meglévővel, mint Istentől kiosztottal való megelégedés a keresztyén erény. A gazdagság inkább csábítás a bűnre. A szegénység viszont nem feltétlenül büntetés, Isten ezt választotta ki valaki állapotaként, mert az illetőnek az a legjobb. Végső szempont a túlvilági élet legyen. Szikszai ezen álláspontját az inkább racionalista felfogású Fördős is osztja, képviseli.

Nem kívánom, édes Atyám, hogy temérdek kincscsel, nagy gazdagsággal halmozz el engem, nehogy felfuvalkodjék szívem s téged megtagadjon, - de buzgón könyörgök, hogy nagy szegénységre se jutass, hanem add meg mindennapi kenyeremet, adj sorsomhoz képest tisztességes eledelt, italt, ruházatot. E végre tartsd meg erömet, egészségemet, hogy munkám után - kegyelmedből - megszerezhessem napi élelmemet, s másokról is gondodkodhassam. Add értésemre, hogy jobb a kevés igazsággal, mint a nagy temérdek gazdagság hamissággal, és ne engeddd azért, hogy élelmem keresésében valaha törvénytelenségre vetemedjem, s becsületes munka helyett csalással, törvénytelen uzsorával, lopással, s embertársamnak bárminemű károsításával öregbítsem földi jólétemet, nehogy elveszejtsem lelkem nyugalmát s kárhozatra tegyem magamat méltóvá. Inkább kívánok becsületes szegény lenni, mint gazság által meggazdagodni; mert tudom, hogy átok ül az igaztalan keresményen, és a hamisan kereső sem Isten, sem az emberek előtt nem becsületes.“ /.../ [68]

 

 

A nőknek szánt könyvekben főleg a másik ember szegénysége kerül tárgyalásra, mint elmélkedés tárgya, és felhívás a tettekben megnyilvánuló felebaráti szeretetre. Különösen a „liberális“ szerzőknél a szegénység magyarázatára jó és rossz szükségszerű egymásmelletisége szolgál, a szerencse forgandósága. Nagyon érdekes e tekintetben Tompa gondolatmenete, akinél a szegénység - úgy, mint másutt a halál egyetemes volta, végső elkerülhetetlensége - az emberek végső egyenlőségére emlékeztet. Csak feltételezhetjük, hogy - a konzervatívabb szövegeiben megnyilatkozó mezőgazdasági világ tapasztalatalataival szemben -, itt már az egyéni eredményeiben előreláthatatlan piaci verseny, a komplexebb társadalmi viszonyok tapasztalata is megfogalmazódik:

„Ezen fájdalmas jelenetek láttára, szánalommal és részvéttel telik meg, de nem háborodik fel szívem. A véletlen s gyászos eseméyneknél, távol van tölem kietlen kérdéseket támasztani a Gondviselés bölcsessége s igazsága felől, mert tudom, hogy mindezek a felsőbb hatalom intézkedéséből vannak s lesznek így [...] Nincs halandó, ki e félelmes rázkódások ellen biztosítva volna; a hatalmasnak nincs ereje kitiltani palotájából a bajt, ágyától távoltartani a nyavalyát, szemétől a könnyet, szívétől a bánatot, éltétől a változást. Sorsunk közös, ennek megösmerésére közel hoz egymáshoz, testverekké tesz bennünket; az ember nem tagadhatja meg az embert; kiki saját-magát látja felebarátjában, sorsát sorsában, ügyét ügyében. És midőn úgy van elrendelve, hogy gazdag és szegény, hatalmas és ügyefogyott, boldog és szenvedő elkerülhetetlenül érintkezzenek egymással: mily szép hivatás vár amazokra, s mikép megenyhül a nyomasztó sors!“ [...] „Tégy jól! Ez az Isten parancsolatja; változóságunk érzésének szüksége, a nemes szív édes sürgetése és öröme.“ [69]

 

A szegénység okát ezért nem is illik vizsgálni, méltó és méltatlan szegénység között nem illik különbséget tenni. Végső soron így, új társadalmi körülmények között is, az ínséget szenvedők, a nyomorultak, a szűkölködők Isten eszközei, akik segítségével vizsgáztatja embertársaikat:

„Jól teszek az inségre jutottakkal! Ők a sors követei, a bizonytalanság szószólói“. [70]

 

A korábbi liberális, a társadalmi bajok módszeres orvoslásába, megszüntetésébe vetett remények után e fogalmazásban, úgy látszik, új körülmények között visszatér egy régebbi, reformáció előtti megközelítés. -

 

Összefoglalás kísérlete: Az imádságos könyv, mint mentalitástörténeti forrás

Az imádságos könyv érvelésbeli strukturájáról, a szerzői összetétel miatt vele szemben szükséges módszertani óvatosságról a bevezetőben elmondottakat itt nem akarjuk megismételni. Ahogy ott előrebocsátottuk, a bemutatott témakörök válogatásként és nem szükségszerűen teljes feltérképezésnek értendők. [71] Mivel e forrástípusnak itt bemutatott első felmérése egy viszonylag terjedelmes, de minden valószínűség szerint nem teljes anyagbázison alapul, az itt közölt eredmények csak bevezetés-értékűek, a megállapítások pedig csak tendencia-megfigyeléseknek tekinthetők. További címek bevonása, a lelkészeknek szánt illetve egyes élethelyzetekre vagy alkalmakra vonatkozó könyvek párhuzamos elemzése jobban árnyalhatja a képet. Ugyanakkor megfigyeléseink kizárólag szövegvizsgálatokra támaszkodnak. A könyvek s az általuk adott életvezetési tanácsok teológiatörténeti értelmezése további kutatási feladatokat jelent. Éppígy az elemzett könyvek olvasottságáról csak közvetett adatok alapján tudtunk megállapításokat tenni. Erről, az egyes művek befogadásáról ill. a népi olvasmányok összetételéről, csak elenyészően kevés információval rendelkezünk [72] . A fenti tartalmi elemzésnek ez nem is volt célja. De feltételezhető, hogy hagyatéki leltárok alapján, elszórtan fellelhető naplók, visszaemlékezések alapján erre vonatkozóan „alulnézetből“ is ki lehet egészíteni eddigi megfigyeléseinket. Továbbá nem árt emlékeztetnünk arra, hogy fenti elemzésünk a dualizmuskori református mentalitásra összpontosult, ahogy és amennyire ez a korabeli imádságos könyvekben felsejlik. A mentalitás egésze szélesebb s összetettebb annál, mint a népi vallásosság sem csupán arra szorítkozik, amit a teológusok lényegesnek vagy helyénvalónak tartottak.

Ezekkel a megszorításokkal, a következő megfigyeléseket lehet összefoglalni:

(1) A forrástípus, még inkább pedig az egyes könyvek megállapításainak mentalitástörténeti használhatósága nyilvánvalóan az alkalmazott mentalitásfogalomtól, pontosabban annak inkább az emocionális vagy inkább a racionális, fogalmakban is rögzített tényezőket hangsúlyozó voltától (is) függ. Minél „racionálisabb“ ebben az értelemben a mentalitásfogalmunk, annál jobban kiaknázható az imakönyv.

(2) A vizsgált anyag rövid bemutatása továbbá azt is megmutatta, hogy a műfaj vizsgálata, az az új kiadásokban megragadható közönségsikere alapján, legalább az általános irányzatok elfogadásáról, elfogadottságáról, valamint egyes témaköröknek a hívők számára való jelentőségéről szintén eredményt hozhat.

(3) Ezen túl bizonyos érdekes hosszútávú változások e forrástípus időbeli fejlődésében is megfígyelhetők. (A legszembetűnőbb egyelőre az emberi testiség aspektusaival foglalkózó tartalmi egységek arányának lassú, általános csökkenése korszakunk folyamán.)

(4) A könyvek a bennük rögzített tartalmi pozíciók és a mindenkori célcsoportmegjelölések, továbbá a korabeli mentalitás belső rétegződésére, egyes problémaköröknek és tapasztalatoknak egyes társadalmi vagy művelődésbeli rétegekhez való kötődésére vonatkozóan is elemezhetők. Korlátozásképpen, a református leletek belső tartalmi rétegződése láttán és ugyanakkor kitekintésképpen, nem szabad kitérni az elől a kérdés elől sem, vajon létezett-e egyebek mellett az életvezetési tanácsokat adó olvasmányok tanúsága szerint is egyfajta összprotestáns mentalitás abban a korban, továbbá, hogy milyen belátásokat enged erre nézve a keresztyén- keresztény összehasonlítás (a többi valláscsoportról nem is beszélve).

 

 

 

 

 

A szerző nem anyanyelvű, ám a magyar nyelvben és egyháztörténetben egyaránt jártas német történész. Szövegében csupán néhány, a teljes megértést gátló fogalmazási egyenetlenséget javítottunk, az eredeti gondolatmenetet híven követve.

A szerkesztők

 



[1] Bemutatott „állapotok“: császár/király; méltóságba helyezettek, ítélőbírák, tisztviselők; magisztrátusbeli személyek; lelki-pásztor; házas férfiú (külön esetként: ha rossz a felesége); házas asszony (külön esetként: ha rossz a férje); szüléknek (gyermekeikért); magzatoknak (szüleikért); házasságra igyekező ifjú; hajadon leány; gazda/gazdasszony; szolga/szolgáló; oskolabeli tanító, preczeptor; prókátór; orvos doctor és borbély; fegyvert viselő ember, nemes ember, kalmár; mester-ember; földmívelő ember; öreg ember; utazó ember; viselős asszony, szüléshez közelítő [...] asszony; gyermek-ágyas asszony; gyümölcstelen házasságban élő ker. férfiú és asszony.-

[2] Csak később tűnik el, s a modern kiadásokban is kimarad az imádság a királyért (1786 II. sz.I.: A´ Királyért imádkozni kell; 1868: A császárért, és királyért imádkozni kell), továbbá a nemes, a gazda/gazdaasszony és a szolgának szóló tanítás ill. imádság. Ld. pl. Szikszai ... 1868, ill. ds., Budapest, Kálvin k., 1993.)

[3] Szikszai ... 1868, II. 18. („A nemes embernek...“; 409-411)

[4] Szikszai... 1868, II. 13. („A ker. szolgának...“; 377)

[5] Szikszai ... 1868, II. 3. („Magisztratusbeli személynek...“; 298)

[6] u.o.

[7] Szikszai ... 1868, II. 19. (415, 416) Léteznek viszont elvetendő mesterségek is: II. 20. (422-423)

[8] Szikszai ... 1868, II. 20. (422)

[9] Szikszai ... 1868, II. 21. („A földmívelő embernek...“; 429)

[10] Szikszai ... 1868, Elõljáró beszéd (VII-VIII)

[11] Fogalkozások, pozíciók, szerepek a vizsgált imádságos könyvekben (a szerzők által választott sorrendben, a nőknek írt könyvek nélkül)

Szikszai: /13/ [vegyesen családbeli pozíciókkal, életkorokkal]: király; méltóságba helyezettek, ítélőbírák, tisztségviselők, hatósági személyek; lelkipásztor; gazda és gazda-aszszony; szolga és szolgáló; tanító; ügyvéd; orvos; fegyverviselő ember; nemes; kereskedő; mesterember; földművelő ember; [utazó]

Révész B.: Imakönyv...: - /0/

FördŐs: /4/: szolga vagy szolgáló; szegény ember; vagyonos ember; iparos

Dobos: /3/ [mint külön élethelyzet a reggeli és esti imádságok közt kiemelve:] kézművesek; földművelők; nehéz munkával élő ember; [és az előbbiektől külön: utazó]; [valamint általában:földi jólétért/gazdagságért/ szegény ember imája/ stb.].

Medgyes: - /0/

Révész B.: Isten... /7/: mesterember; földmívelő; kereskedő; pásztor, katona; cselédek, szolgák, szolgálók; vándorló legény; (rab).

Baksay D.: /7/: felsőség; lelkipásztor; tanító; szántóvető; mesterember; kereskedő; katona; [utazó].

Csiky: Hit..(1884).: /7/: tudományos pályán működő ember; földmívelő ember; kereskedő; mesterember; katona; napszámos; cseléd; (- utazás); (- rabság)

Szabó A. - /0/

[12] (Így Medgyes fejezetcíme.) Szász viszont kezdetben még megszívleli Szikszai intését, miszerint „a királyért imádkozni kell“ (Szász .... 1855: Király-, nemzet-, hazáért, 311-315 (Később, átdolgozva, „Nemzetért és hazáért“ címen; a „fejedelem“-re vonatkozó szakasz kimarad ). Tompa már csak a hazáért imádkoztatja olvasóját. (2.k. 1869, 335-338). Medgyes Magyarország és Erdély lelkes honleányainak dedikálja művét, és, ahogy fent már idéztük őt, hangoztatja a honfiúi erényeket a családban is, külön imát pedig nem közöl e témáról. Fördős és Szivós később veszik fel a témát, ami az 1846-es első kiadásban még hiányzik, de a dualizmuskori 1897-esben bőven szerepel; Csiky „Imádkozó nő“-jében kimarad.

[13] Medgyes, Egyházi, 53.

[14] Dobos..., 5.k. 1890, 28, 29; ld. 39 is.

[15] Dobos..., 5.k. 1890, 40-41

[16] Révész, Isten... , 9.k. [1907], 288-289

[17] Révész, Isten... , 9.k. [1907], 265/266

[18] Révész, Isten... , 9.k. [1907], 265-267, ls. tovább: 275 (Kereskedő)

[19] Révész, Isten... , 9.k. [1907], 282

[20] Révész, Isten... , 9.k. [1907], 283

[21] Csiky... 13. k. 1914, („Elmélkedés az emberi hivatásról“, 259)

[22] Teológusra tartozna a kérdés, hogy itt a lutheránus pietista példakép milyen befolyással bírt.

[23] Csiky..., 13. k. 1914, 263

[24] Csiky..., 13. k. 1914, 263-264, 265

[25] FÖRDŐS: Buzgóság..., 12.k. 1905, 201-203

[26] FÖRDŐS: Buzgóság..., 12.k. 1905, 203

[27] FÖRDŐS: Buzgóság..., 12.k. 1905, 207-208

[28] Baksay... é.n., 494 (Szántóvető /ima/)

[29] BAKSAY... é.n., 475

[30] BAKSAY... é.n., 484

[31] BAKSAY... é.n., 486

[32] BAKSAY... é.n., 488

[33] BAKSAY... é.n., 505

[34] BAKSAY... é.n., 514/515

[35] BAKSAY... é.n., 447

[36] BAKSAY... é.n., 447/448

[37] BAKSAY... é.n., 30 (Jog)

[38] Max WEBER: A protestáns etika és a kapitalizmus szelleme. Bp. Gondolat, 1982. – A református gondolatvilágról e cikk befejezése óta részletesebben: J. BRANDT: A munka koncepciója a magyarországi reformátusoknál a 19. században; In: Korall (2001) 5-6, 18-36.

[39] SZIKSZAI... 1868, II. 21.1. („A földmívelő...“, 429)

[40] SZIKSZAI... 1868, II. 12., 6. („A ker. gazdának...“, 369-374)

[41] SZIKSZAI... 1868, II. 18. 6. („A nemes embernek...“, 411) Virtus és jóság: u.o., 4.

[42] SZIKSZAI... 1868, II. 21. („Földmívelő ember imádsága; 433)

[43] Dobos..., 5.k. 1890 (Reggeli fohászok és imák, Kézművesek, földmívelők számára, Harmadik, 37)

[44] Szikszai... 1868, I. 7. („...melyben ... kér ideigvaló jókat is, de főképpen lelkieket és örökkévalókat“; 74)

[45] Szikszai..., 1868, I. 8., ( „... melyben ... esedezik, hogy az Isten szakassza el őtet a világtól“; 100)

[46] FördŐs ..., 12.k. 1905, 202-203

[47] Szikszai..., 1868, II.21. 3. („A földmívelő embernek...“; 430)

[48] Szikszai..., 1868, II.20. 6. („A mesterembernek..“, 424)

[49] Szikszai..., 1868, II.12. 2. („A ker. gazdának...“, 370)

[50] Révész, Isten..., 9.k. [1907], 267; kiemelés tőlem

[51] Révész, Isten..., 9.k. [1907], 267, 269

[52] Dobos..., 5.k. 1890 (Kézművesek, földművelõk számára) 30, 32

[53] Dobos, u.o., második, 35

[54] Ld. pl. Dobos..., 5.k. 1890, 39

[55] Dobos..., 5.k. 1890, 58

[56] BAKSAY 51 (munkásság), eredetiben dőlt betűvel.

[57] BAKSAY 51 (munkásság)

[58] BAKSAY 52 (munkásság)

[59] BAKSAY 53 (munkásság)

[60] BAKSAY 53, 54 (munkásság)

[61] BAKSAY 57 (imádság)

[62] 53 (munkásság)

[63] BAKSAY, 67, 68 (gazdagság)

[64] BAKSAY, 68 (gazdagság)

[65] BAKSAY 72 (szegénység)

[66] u.o., 73-76

[67] Az egyéni gazdasági helyzetre vonatkozó imák a vizsgált imádságos könyvekben

(*: nőknek)

Szikszai György: Keresztyéni tanítások: nyomorúságban/ mikor földi javaiban akármilyan módon nagy kárt vall/ szegénységben/

Szenci FördŐs Lajos – Szívós Mihály*: Ájtatos hölgy : -

FördŐs Lajos: Buzgóság szárnyai ... : szegény/ vagyonos ember imádsága/ Akármely nagy csapás alkalmával

Szász Károly*: Buzgóság könyve: Földi jókban szenvedett kár alkalmával/ Szegényekért

Dobos János: Keresztyén imák.: Földi jólétért/ Gazdagságért/ Hatalom-, Méltóságért [értsd: Hálaért!]/ A károsodott imája/ Füstbe ment remények között/ Éhség idején

Medgyes Lajos: Egyházi imakönyv: Nehéz körülményekben/ Közcsapások alkalmával/ Bő aratáskor/ Szűk aratáskor/ Szűk esztendő alkalmával/ Tartós ínség alkalmával/

Révész Bálint: Imakönyv: Drágaság, éhség idején/ Boldog állapotban lévő ember imája/ Boldogtalan állapotban lévő ember imája

Medgyes Lajos*: Protestáns nők imakönyve: -

BAKSAY Dániel: Mennyei szövétnek: Gazdagság/ Szegénység

Tompa Mihály: Olajág: -

Csiky Lajos: Hit,...: Gazdag aratás után mondandó ima/ Szűk aratás után mondandó ima

Szabó Aladár: Lelki harmat: -

Csiky Lajos*: Az imádkozó nő: Jólétben/ Szegénységben/ Megelégedésben

[68] FördŐs, 120/21 (Meglett idejű imádsága)

[69] Tompa..., 2.k. 1869, 180-191 („A jótételről“. Kiemelés tőlem, J.B.)

[70] Tompa..., 2.k. 1869, 188

[71] Újabb eredmények: J. BRANDT: „Egy és ugyanazon felséges célra vagyunk mindnyájan teremtve”. 19. századi protestáns imakönyvek nõképe; In: A nõk társadalmi helyzetének változása Magyarországon a 19. századtól. Szerk. GYÓNI Gábor – NAGY Bea, Debrecen, Csokonai K. 2002.

[72] Ld. pl.: Kovács István Gábor: Kis magyar kalendáriumtörténet 1880-ig. A magyar kalendáriumok történeti és művelődésszociológiai vizsgálata.- Budapest , Akadémiai K. 1989)