SZIGETI JENŐ

  A 18. század első felének magyar protestáns imádságirodalma

A magyar imádság irodalma

Az imádság elhanyagolt, kevéssé feltárt irodalmi műfaj. Akár protestáns, akár katolikus imádságos könyvet vizsgálunk, azt tapasztaljuk, hogy bár több százra rúg az imádságos könyvek száma, mégsem történt meg a magyar nyelvű imádságirodalom tudományos számbavétele. Egy-egy jelentős személy imádságos könyvéről ugyan említést tesznek az irodalomtörténeti, egyháztörténeti kézikönyvek, de a műfaj összefoglaló, tudományos vizsgálata terén még nagyon kevés történt. A kutatómunka megkezdését viszont több ok sürgeti. Minden kétséget kizáróan az imádságos könyvek voltak a Biblia után a legolvasottabb magyar nyelvű irodalmi alkotások. Pázmány Péter "Keresztyéni Imádságos Könyv"-e 1606-tól 1885-ig 27 kiadásban jelent meg. [1] Szikszai György "Keresztyéni Tanítások és Imádságok" című könyve viszont 1786-tól legalább 76 kiadást ért meg. [2] De a 18. század első felének imádságos könyvei között is találunk sokszor kiadottakat. Ács Mihály "Aranylánc"-át 1696 és 1793 között tizenkétszer adták ki és még 1858-ban is - kissé átdolgozva - megjelent. Még tartósabbnak mutatkozott az "Arany Tsésze" sikere, melyet 1903-ban és 1904-ben is kiadtak és belőle tizennégy kiadást sikerült összeszámlálni. A kor gazdag imádságirodalmában a négy-öt kiadást megért művek nem tartoznak a ritkaságok közé. Ezért nyelvi, irodalmi hatásuk feltétlenül figyelemreméltó. A magyar nyelv fejlődésében kiemelkedő szerepe volt az imádságos könyveknek. Incze Gábor már 1931-ben a széleskörű nyelvi, irodalmi hatásra utalva buzdított az imádságirodalom kutatására. "Azok az irodalmi munkák, melyeket a hivatalos középiskolai, meg egyetemi irodalomtörténet-tanítás annyira kiemel, vonatkoztat, származtat és analizál ... nem tettek olyan nagy hatást a néplélek fejlesztésére, a nemzeti nyelv formálására, és nem is váltak olyan széles körökben ismertekké, mint imádságos és énekes könyveink ... Az irodalomtörténet mégis nagyon kevés gondot fordított és nagyon kevés sort áldozott ennek az irodalmi műfajnak az ismertetésére, feltárására, pedig a Barlaám és Jozafát, Salamon és Markalf mesemotívumok, melyek olyan nagy vándorutat tettek meg ... semmivel sem érdekesebb problémák, mint az olyan imádságok, imafoszlányok vagy szólamoknak a vándorlása és vonulásuk útjának megrajzolása, melyek legtöbbször ismeretlen forrásokból eredve, Nyugat-Európa népeinek keresztyénségén keresztül folyva jutottak el a magyar evangéliumi egyházak szószékeire vagy egyes buzgólelkű híveinek titkon ajtókat behajtó magányos és csendes áhítatába." [3]

Az imádságos könyvek vizsgálatát a 18. század első felének irodalmában az is sürgeti, hogy a magyar nyelvű irodalom jelentős hányada ekkor imádság. Révész Imre megállapítása ma is igaz. Ezeket az imádságos könyveket ma is mindenki emlegeti, de senki nem olvassa. [4]

Eddig két figyelemre való feldolgozás született. Incze Gábor a protestáns, Gajtkó István a katolikus imádságokat vizsgálta. Incze a reformációtól 1711-ig megjelent protestáns imádságirodalmat vizsgálja alapos szemelvényekkel és nagy felkészültséggel, de főként teológiai szempontból. Célja: a hatalmas anyag áttekintése. [5] Gajtkó csak a 17. századi katolikus anyagot - közel 40 imádságos könyvet - vizsgálta át. [6] Rajtuk kívül csak László Vince kevéssé ismert, kéziratos disszertációját lehetne idézni, melynek anyagát Gajtkó is felhasználta, de László sem lépi túl az 1711-es korszakhatárt. [7] Jelentős vállalkozás Holl Béla kéziratos bibliográfiája, mely a 18. század végéig dolgozza fel a katolikus imádságos könyvek gazdag anyagát 157 tételben, mely közel sem teljes. [8]

A protestáns imádságoskönyv-irodalom 18. századi gazdag termése és a Régi Magyar Könyvtár újabban előkerült anyaga teljesen feldolgozatlan. Az anyag bősége és változatossága miatt ennek a dolgozatnak csak a körvonalak felvázolása, a további kutatási program előkészítése lehet a célja.

Az imádsággal foglalkozó magyar nyelvű teológiai irodalom is szegényes. Az egyetlen, újabbkori magyar nyelvű imádságtan (euchetika) Csiky Lajos [9] tollából több mint 100 éve jelent meg. Ennek a munkának számunkra legértékesebb szakasza a bibliográfia, mely a további kutatás alapjául szolgálhat. A kisebb terjedelmű tanulmányok közül [10] Révész Imre tanulmánya [11] emelkedik ki, melyben az egyháztörténészeket a magyar protestáns kegyességtörténeti kutatás művelésére és ezen belül az imádságirodalom tudományos igényű vizsgálatára buzdítja. Sok érdekes adalékot és nagyvonalú vázlatot ad ehhez a munkához. Az irodalomtörténészek munkái közül Gorzó Gellért Ráday Pál imádságos könyvéről írt tanulmánya [12] emelkedik ki, melyben vázlatosan áttekinti a magyar imádság műfajtörténetét. Az utóbbi években megélénkült a magyar protestáns teológiában az imádság utáni érdeklődés. Ennek jele néhány kisebb tanulmány [13] és Szőnyi György [14] disszertációja, a magyar református gyülekezeti - tehát a liturgikus keretek között élő - imádságról. Egyes régi imádságos könyvek népszerű bemutatását Bottyán János végezte el a Reformátusok Lapjában. [15]

Bár külföldön jelentős gyűjtemények vannak [16] , magyarul csak két protestáns imádsággyűjtemény jelent meg a régi imádságanyagból, de ezek sem tudományos igényű szövegközlések. Kovács Sándor [17] nem közli pontosan forrásait, csak könyve bevezetőjében sorol fel hat régi könyvet, melyből anyagát vette. Az imádságok szövegeit meglehetősen átstilizálta és nagyon nehéz visszakövetkeztetni arra, hogy az egyes imádságok mely forrásokból származnak. Révész Imre munkája [18] terjedelmében kisebb, de a forrásokat pontosabban közli. Az eredeti stílust megtartja, de néha rövidít. A Reformátusok Lapja is közöl imádságrovatában régi imákat, de legtöbbször rövidített, átdolgozott formában, így ez sem tekinthető tudományos igényű forrásközlésnek. A legnevezetesebb forrásközlő vállalkozás Incze Gábor nevéhez fűződik. Az általa szerkesztett forráskiadványok között több imádságos könyvet is találunk. Kiadta Medgyesi Pál Praxis pietatis-át, Otrokocsi Fóris Ferenc Hálaadó és könyörgő imádságait, Szőllősi Mihály 1678-ból való tábori imádságos könyvét és Rimaszombati Kazai János imádságait is sajtó alá rendezte. [19]

 

Az imádságról, mint irodalmi műfajról

 

Augustinus nyomán Debreczeni Péter így határozza meg az imádságot: "Az te könyörgésed Istennel való beszélés, mert midőn olvasz az Isten szól tenéked, midőn penigh könyörögsz, Istennek beszélsz; mert minden tiszta és szentségies imádság, Istennel való beszélgetés." [20]

Az imádság is a való világnak szubjektív tükröződése, melyben a vallásos kifejezési forma mögött kitapintható a társadalmi valóság. Éppen ezért beszélhetünk az imádság műfaján belül realizmusról és antirealizmusról. Tolnai Gábor Bethlen Miklós imádságai kapcsán "pszichológiai realizmusról" beszél, szerinte imádságos könyve "egyik csúcspontja ... a régi magyar irodalomban először Szenci Molnár Albert műveiben kibontakozandó polgári irányú prózastílusnak." [21] De ugyanez elmondható II. Rákóczi Ferenc, Ráday Pál imádságairól és a többi jól sikerült imádságos könyvről is.

Az imádság viszont nem teljes mértékben individualizálódott alkotás. A legtöbb imádságíró használatra, továbbmondásra írta imáit. A megjelent imakönyvek "közszükségletet" elégítettek ki, ezért többször is kiadták legjobbjait. Az imádságírók tudatosan törekedtek olyan imák megalkotására, melyek a legkülönbözőbb élethelyzetben élő emberekre érvényesek, alkalmazhatók.

A történelmi helyzet, a kor társadalmi tudata átsüt a magyar imádságirodalom java alkotásain. Esze Tamás Rákóczi imádságainak [22] kapcsán mutatta ki a fejedelem valláspolitikájának meggyőződésbeli alapjait, amelyet a korábbi kutatás, egyéb művek és emlékek híján, hézagosan látott. Egy másik tanulmányában Rimaszombati Kazai János 1708-ban kiadott imádságos könyvét vizsgálja. Ebben az imakönyvben találjuk "A Magyar Nemzetért való Könyörgés" című imát. Ebben Rimaszombati Kazai - eltérően a kuruc történetszemlélettől - a szabadságharcot az elpártolt nemzet büntetésének látja. Szerinte "nem lészen ez a Nemzet méltó arra, hogy ennek az élő Isten a Nemzetek között állandó békességet szerezzen." Később így folytatja: "Óh Isten! kétségkívül jobban volna ennek (ti. a nemzetnek) dolga, ha ennek a Nemzetnek régel elmúlt elöljárói közül csak egyet adhatnánk olyant, akinek előtted megpróbált jósága és kegyessége." Így ez az imádság kifejezi Rimaszombati Kazai fenntartásait Rákóczi személyével kapcsolatban. Esze Tamás szerint: "e nagyszerű bűnbánati imádságban ugyanaz a fanyar tárgyilagosság nyilvánul meg, mint nevezetes kortársa, az egyháztörténet-író Debreczeni Ember Pál korszemléletében". [23] Arra is érdemes felfigyelni, hogy mennyire összecseng az imádságoskönyv címe Bethlen Miklós nevezetes béke-iratával (Olaj-Ágat Viselő Noé Galambja). Jogos az a következtetés, hogy ez az imádság "annak a békevágynak a kifejezője, mely mint egy föld alatti bujkáló, de olykor feltörő hegyi patak átvonul a kuruc felkelés történetén, s különösen az egyházi emberek lelkében volt erős".

 

A 18. századi protestáns imádság-irodalom teológiai alapjai

 

Az imádságirodalom igazi virágzása a 18. század első felében következett be. Ezt nemcsak az egyre-másra megjelenő imádságoskönyvek hosszú sora jelzi, hanem az is, hogy az imádság szerepe megnő irodalmunk egészében. Az imádság egyre alkalmasabb lett arra, hogy kifejezze a kor belső ellentmondásoktól feszülő valóságát. A kor nemesi irodalma egyre vallásosabb hangneművé válik, a haladó politikai és nemzeti törekvések egyesültek benne az érzelmekkel teli kegyességgel és személyes vallásossággal. A megváltozott világban a vallásosságnak egy szubjektív változata honosodott meg. Ez fejeződik ki abban a kegyes-érzelmes irodalomban, mely végképp legyőzi a protestáns orthodoxia hideg, hitvitázó szárazságát.

A protestáns orthodoxia, [24] amely csaknem egy évszázadon keresztül uralkodott, végképp összeomlik, kudarcba fullad. A 17. század végére az orthodoxia ellenfelei tökéletes diadalt aratnak. A presbiteriánus eszmék - bár megszelídített formában - meghódítják az orthodoxiát. A puritán vallásgyakorlat bázisai megerősödnek, a coccejánizmusnak nem tudja útját állni az orthodoxia és a cartesianizmus, mint az új idők előszele, könnyen lerázza a régi minden szőrszálhasogató okoskodásait.

Az orthodoxia éltető eleme a polémia volt, ez viszont végképp elveszti népszerűségét. "Az ifjabb lelkésznemzedék már nem rajong az orthodox eszmékért. Belátja, hogy a sok szőrszálhasogató okoskodás, az ádáz küzdelem nem vezet célhoz, legfeljebb gyűlölséget és ellenségeskedést eredményez. Az orthodoxia időszaka magyar földön már lejárt. A lelkek kiábrándultan fordulnak el tőle." [25]

Jól tükrözi a megváltozott légkört Szathmári Pap János imádságról írt művének egyik mondata. "Az emberek indulatainak, indulatokból származó különb-különbféle ítéleteknek, kívánságoknak, vágyaknak és mindeneket szorgalmatosan vizsgáló, s a közszó beszéd szerint szőrszálhasogató kérdéseknek megfelelni és eleget tenni teljes lehetetlenség; azzal magamat fárasztani haszontalannak, s illetlennek tartom." [26] A hitviták helyett egyre nagyobb teret nyert a vallásegyesítő irányzat. [27] Segítette ezt egyrészt a janzenizmus térhódítása Magyarországon, [28] másrészt pedig Spinola de Roxas (1626-1695) bácsújhelyi (?) püspök egységpártoló irányzata. [29] Ezeknek hatása nemcsak Rákóczi vallásosságán mutatható ki, [30] hanem meglehetősen széles rétegekben is elterjedtek. Érdekes példája ennek az a kéziratos versecske, amelyet Torkos András "Engesztelő Áldozat" című imádságos könyvének az OSzK-ban őrzött példányának belső lapjára írt egykorú írással valaki:

"Keresztény szüléktől Ember szölettettem

s a kereszténységhre megh keresztettem.

Chrisztusnak szent Annyát mindenkor tiszteltem,

De Luther Mártonyban én soha nem hittem,

Mind az által hidgyed, butsut én nem járok,

Sem indulgentiát bizony nem vásárlok;

Idvözült szenteknek Tisztességet adok,

De én eö közülük edgyet sem imádok.

Mert soha nem voltam s nem leszek pápista,

Így hasonlóképen nem is Calvinista;

Hanem csak egyedül hiszek Chrisztusomban

Ki érettem megh holt, üdvözülök abban." [31]

Payr Sándor - aki a verset közli - "a felekezetközi harcok által felidézett ellenhatás visszhangjának" tartja és azt is megemlíti, hogy a pietistákat, többek között Tóth Sipkovits Jánost is, szinkretizmussal vádolták. Ezeket az egységesítő törekvéseket csak a szatmári béke után nyíltan és gátlástalanul támadó ellenreformáció hűtötte le és csak a Türelmi Rendelet után éledtek fel újra. [32]

A kor vallásosságának legkifejezőbb műfaja az áhítatos elmélkedés mellett az imádság volt. Ennek a műfajnak felvirágzását segítette a továbbélő puritanizmus, mely a házi istentiszteletek gyakorlását szorgalmazta. Borosnyai Nagy Zsigmond így buzdított erre: "Minden Tselédes Gazdának s Gazda Asszonynak nem tsak magánoson; hanem tselédivel, a'kik reá bízattattak, s' a'kitől számot adnak minden nap kell könyörögni, és így a'maga Házát - is Templommá, sőt magát s' minden tselédét Sz.Lélek templomává kell tenni". [33] A sokoldalú hatások betetőzője a 18. század első éveiben elterjedő pietizmus volt. [34] Lényegét Payr Sándor-ral így foglalhatjuk össze: "A merev, élettelen orthodoxiával és dogmatizmussal szemben a keresztyén hitigazságoknak a szívben és a gyakorlati életben való gyümölcsöztetése, a gyermekek vallásos nevelése szorgalmas katekizálás és alapos konfirmációi oktatás által, a Bibliának mélyebbreható tanulmányozása, az igének népies nyelven való hirdetése és az életre való alkalmazása, a templomok látogatása mellett a házi áhítatosság, a népnek hű és lelkiismeretes gondozása, a lelkészek tudományos és erkölcsi színvonalának emelése, amiket a pietisták sürgettek." [35]

A Halléban járt magyar lutheránus teológusok voltak az új irány kezdeményezői, de a reformátusokat sem hagyta érintetlenül. Főként a Hollandiában elterjedő pietizmus visszahatása számottevő. Jó szálláscsinálója volt a pietizmusnak egyrészt a puritán hagyományok tudatos művelése, másrészt a lutheránus misztika felelevenítése. Az utóbbi irányzatnak nagyhatású képviselője volt J. Arndt (1555-1621) [36] és J. Gerhardt (1582-1637) [37] . A pietizmus elindítói - Ph.J. Spener és A.J. Francke - az ő hatásukra vezették vissza működésüket, a pietizmus megindítását. Spener gyermekkori olvasmánya volt Arndt-nak az Igaz kereszténységről írt könyve és Bayly The Practice of Piety-ja [38] . Bayly nagyhatású, iskolateremtő művéről, illetve annak magyarországi történetéről legutóbb Petrőczi Éva írt az angol eredeti és a hazai ős-műfordítás szemelvényeit is összehasonlító tanulmányt. [39]

Ezek a könyvek hamar megjelentek magyarul is. Gerhardt neves könyvét, a Meditationes Sacrae-t már 1616-ban kiadta Zólyomi Perinna Boldizsár semptei, majd szeredi ev.esperes [40] , melyet 1710-ben Ács Mihály újra kiadott javított formában. A munka 25. fejezete az imádságról szól (Az imádság üdvösséges hasznáról) [41] . Ezzel egy kötetben egy másik Gerhardt fordítás is megjelent, a "Kegyes és keresztyén életnek négyrendbeli gyakorlása", amit Ács Mihály újra kiadott, de külön kötetben. Gerhardt többi építő irányú művei is hamarosan megszólaltak magyarul. Inczédi József fordítja le a Liliomok völgyét (Szeben, 1745.). Miskey Ádám az "Ama gonosznak minden tüzes nyilait megoltható hitnek paisa" (Lipcse, 1741) című művében szólaltatta meg Gerhardtot magyarul. "A világi hiúságról való elmélkedések" (Nagyszeben, 1748) című Gerhardt-művet is Inczédi József fordította le.

J.Arndt hatása nem jelentéktelenebb a magyar pietizmusra. Arndt 1605-ben megjelent munkája, a "Wahre Christenthum" nemcsak Németországban, hanem világszerte mindenütt sikert aratott [42] . Bár a teljes magyar fordítás csak 1741-ben (Jena) jelent meg Wázsonyi Márton fordításában, kinek Bárány György átjavította, Szabó János pedig kibővítette munkáját (Arndt Jánosnak Az igaz keresztyénségről írott négy könyvei, 928.l.), de Petrőczi Kata Szidónia már 1705-ben részleteket fordít belőle "A Kereszt nehéz terhe alatt elbágyadt szíveket ébresztő jó illatú XII. Liliom"-ban.

Arndt-nak másik neves munkája a "Paradiesgärtlein voller christlichen Tugenden" (1612), melyet a református Huszti István [43] , az egykori hallei diák, orvosdoktor fordított le és adott ki még 1693-ban "Keresztyéni jóságos tselekedetekkel tellyes paraditsom kertetske" címen. Ez az adalék is bizonyítja a református puritán hagyományok és a pietisták szellemi rokonságát. A könyvet másodszor Bél Mátyás adta ki 1724-ben (Norinberga) javítva és bővítve. Arndt és Gerhardt műveivel párhuzamosan a többi nagy misztikus kegyes elmélkedése is hatott.

Bél Mátyás 1725-ben Kempis Tamás nevezetes művét, az "Imitatio Christi"-t Ifj. Ács Mihály pedig Szent Bernát "Szép áhítatos Elmélkedései"-t adta ki újra, ami még 1649-ben Lőcsén Madarász Márton fordításában jelent meg először. Ezért írja Payr azt, hogy a pietizmus "lényege nem volt egyéb, mint a középkori mysticizmus feléledése, protestáns alakulásban, fő elve: a merev, élettelen orthodoxizmussal szemben a keresztyén hitnek a szívben és a gyakorlatban való gyümölcsözése." [44] Valójában itt nem a középkor felélesztéséről van szó, hanem az új, szenzibilis vallásosságnak tudatos hagyomány kereséséről.

 

A források bizonytalansága

 

Ezek a hatások jelentős mértékben kimutathatók az imádságirodalomban is. Az imádságok szövegei az új vallásosság igényeinek megfelelően átalakultak. Sokszor - megfelelő adatok híján - alig követhető módon külföldi mintaképekre utalnak. Ezt az imádságos könyvírók nem titkolják, de a források megnevezését sem tartják fontosnak. Csuzi Cseh Jakab így ír erről: "Ne törje senki elméjét azon, honnan legyen ez kis munkácska, hanem azon szorgalmatoskodjék, miképpen élhessen vele. Használ a' Paticaban rendesen egyben timperaltatott orvosság, ha szintén a beteg nem tudgy is rendel, micsoda edénybül vétetett s' hányféle ingredentiak-bul elegyített is öszve." [45] Az eltitkolt "edény" és a megnevezetlen "ingredentia" felkutatása több évszázados távlatból nagyon nehéz, hiszen a külföldi imádságirodalom feldolgozása, irodalomtörténeti értékelése is csak hiányosan történt meg és sokszor a forrásul szolgáló munka is fordítás, vagy éppen kallódik valahol. A hatás, a szellem világos és egyértelmű.

A pietizmus imádság-eszménye a szabadon fogalmazott, önálló imádság. A pietista pedagógia egyik célja ezért a szabad imádkozásra való felkészítés. Francke elemi iskoláiban az egyik legfontosabb követelmény ennek begyakorlása volt. "A gyermekek felváltva maguk imádkoztak, egy-egy naponként fennhangon, külön helyen állva összetett kezekkel... A gyermekek tanítás közben abban is gyakorolták magukat, hogy bajaikat, vágyaikat vagy a tárgyalt bibliai hely és kátészakasz tartalmát rövid imádság alakjában tudják elmondani." Francke imaórákat szervezett gyermekek számára, hogy "minél jobban megtanuljanak saját szavaikkal szabadon imádkozni. Ajánlja úgy szintén, hogy a gyermekek maguk között is többször gyülekezzenek össze közös imádkozásra. A nagyobbak ezt megtették, s a tanórák közt a szünetekben összeálltak, s imádkoztak. Kirándulások, séták alkalmával is az úton imádkoztak és szent énekeket zengedeztek a hív gondolatok elűzése végett." [46] A szabad imádkozás gyakorlata végigkíséri a századot.

Az imádság másik tartalmi jellegzetessége az ima és a cselekvés összhangja. Huszti István Arndt fordításában így ír erről: "Gyalázatra és büntetésre való dolog könyörögni és meghallgattatni akarni; mégis mindazonáltal gonosz élettel Isten ellen tusakodni, szóval Istenhez közelíteni és tselekedetekkel őket gyalázni. Ennek a tévelygésnek és vakságnak kinyilatkoztatására, hogy az Isten eképpen ne gyaláztassék: állítottam én elő ezt az Imádságos Könyvet." Ezután a könyörgés grádicsairól beszél. Ezekből nagyszerűen kitűnik a század bensőséges, lírai és mégis gyakorlati gyümölcsöket termő imádság-fogalma. Az első grádics: "minden dolgok felett bűnödnek bocsánatját szíves fájdalommal és megbánással az Úr Istentől kérjed". A második: "elevenen imádkozzál és a keresztyéni jóságos tselekedeteket az Istentől megnyerjed és szívbe plántáljad: különben könyörgésed tsak tsupa hízelkedés és tsúfolkodás". "Könyörögj szívvel, szájjal és szent élettel." A következő lépcsőfok: örvendezve kell imádkozni, míg az utolsó: "könyörögni vagy tüzes szeretetből" kell.

Az imádságok megítélése szempontjából fontos volt ebben a korban az átélés mélysége. Petrőczi Kata Szidónia egy szép hasonlattal ezt így világítja meg: "Az igazi könyörgés, mely a Sz.Lélek munkája, a szívnek mélységéből foly, mint a bővizű friss mély források vagyon, és mennél mélyebben kerestetik ki a forrás, annál feljebb megyen a víz a csőkön által. Christus az örök boldogságnak bővizű kútja: Mindnyájan szomjúhoztok, igyatok. Ésa 55,1 - Mert valamint hogy az erősítő gyenge víz, a virágokból az erőt magához vonja és felveszi: úgy az ember is virága Istennek, kit az Úr plántált." [47]

Ennek a pietista kegyességnek és ezen belül az imádságszemléletnek elméleti megfogalmazása A.H. Franckénak magyar nyelven is megjelent írása. Wázsonyi Márton már 1711-ben kiadta a "Rövid és együgyű de Fundamentomos Utmutatása"-t, melynek harmadik része "Utmutatás az Igaz és Isten előtt kedves könyörgésre". Eszerint "aki igazán akar imádkozni, egészen meg kell nekie újolni, sőt a Krisztusban ujj teremtett állattá lenni". Az imádság szubjektív tartalmáról, a szabad imádkozás belső szükségéről is tanít. "Egyik a másiknak ugyan utat mutathat az imádságra, de senki mást nem taníthat Isten előtt kellemes imádkozásra, mert az egyedül tsak az Istenhez való megtérésben tanultaik meg. Sokan ha egy-nehány imádságokat tudnak könyv nélkül elípréttyák, azt vélik, hogy a már igaz imádság legyen." [48]

Ha a pietizmus hatása alatt a szabad imádkozás gyakorlata terjedt el, miért van, hogy egyre-másra kerülnek sajtó alá az imádságok könyvek? Érdemes tallózni a könyvek előszavaiban. Patai Balogh János a tanítást tartja az imádságos könyv fő feladatának: "Vadnak Nemzetem között olyanok, akiknek nincsen Bibliájok, vagy ha vagyon is a Szent Írásbeli helyeken nem tugyák meg keresni, kiváltképpen akkor mikor keserves nyavalyákkal betegségekkel terheltetvén beteg ágyakban kinlódnak (melyeknek elő keresésekben még az egészséges elme is elfárad) it pediglen egycsomoban feltalála a beteg azokat a szentírásbeli helyeket, melyek bizonyítják és állatják büneinek megbocsájtását." [49] Az Arany Tsésze írója a Szentírásból gyűjti össze imádságait. Ezért mondja azokat "az Isten patikájából, a 'Szent Irás' szavaihoz olly erősen nem szoritok, mintha azon kívűl más igékkel éppen ne lehetne könyörögni, mert a Szent Irásokban járatos és tudós Apollosoktól sem mindenkor telhetnék-ki: imádkozhatsz bizvást a' mint azt bizonyos szükséged kivánja, a 'Könyörgésnek Lelke - is diktálja: mert mint az édes Anya még szólni nem tudó vagy most tanuló gyermekének rebegését is megérti és kedvelli, úgy megérti 's kedvelli az Isten - is az ő fiának és leányinek könyörgéseiket, ha azok nem a' maga szavaival vagynak - is és lésznek formáltatva". [50] Rimaszombati Kazai János példaadás céljából írta imádságait. "Írtam ezeket, nemhogy ezekkel élj, hanem ezek szerint rendeld Isten eleibe gondoskodásidat, mert szíved bibéit s kivánságit nem tudom, hanem Te és a Kegyelemnek Lelke tudja, nem lehetett hát kivánságidat könyörgésbe foglalnom." [51]

 

A kor imádságelméleti kézikönyvei

 

A szabad imádság gyakorlata nem csökkentette, hanem inkább serkentette az imádságirodalmat. A virágzást jól jelzi, hogy a vizsgált időszakban két imádságelméleti munka is napvilágot látott. Ha a 18. századi protestáns imádságot meg akarjuk ismerni, feltétlenül figyelembe kell vennünk ezeket a "műfajelméleti" munkákat, bár azt is látnunk kell, hogy ezek a munkák nem irodalomtörténeti, hanem teológiai szempontból vizsgálják az irodalmat.

Az első Szathmári (Szakmári) Pap János munkája, terjedelmes, harminc fejezetből álló könyv. Címe: "Kegyes ajakak áldozó tulkai és azok megáldozásának Igaz Tudománya, Mellyet azokról az az, az Imádságról, Annak mivoltáról, Hasznáról és mindennapi elkészítésének módgyáról, az Isten beszédéből öszve szedegettetett" a szerző. [52] Szathmári Pap János [53] a 17-18. század fordulójának neves lelkésze volt. A magyar cartesianizmus legkiemelkedőbb képviselői közé tartozott. Éppen ezért meglepő talán, hogy ő írt imádságelméleti könyvet. Viszont életének eseményeiből jól kitűnik, hogy az orthodoxia ellen támadó cartesianizmus hogyan kapcsolódik össze a kibontakozó pietizmussal. 1657-ben Szatmáron született, itt végezte alsóbb iskoláit, 1680. február 28-án a leideni, majd 1681-ben a franekerai egyetemre iratkozott be. Már Leidenben megjelent két teológiai-filozófiai munkája (De aeternitate Dei. Leiden 1681. - Disputatio theologica causam Sp. S. victricem demostrans. Leiden 1681.) Franekerai disszertációja különösen is érdekes (Philosophia prima seu metaphysica brevibus aphorismus delineata. Franekera 1682.) Benne nemcsak a cartesianus filozófia győzelme deklarálódik, hanem egy új hatás is jelentkezik. Szabó Géza szerint ez a könyv "nemcsak Descartes szellemét terjeszti magyar földön, hanem Poiret gondolatmenetének is propagálója". P. Poiret (V1719) a századforduló különleges figurája volt. [54] Előbb a cartesianizmus híve, majd Kempis és Tauler hatására misztikus tanításokat vallott és pietista irányú tanítást képviselt. Arnold Gottfried mellett korának legképzettebb misztikusa volt, aki a passzív ratio-t, az irracionális megismerést igazolja Descartes aktív ratiojával szemben, mely szerinte kioltja az eleven életet és a dolgok lényegét képtelen megközelíteni. Az igazi megismerésre, mely a tények igazi mivoltába képes behatolni, csak a passzív, szemlélődő lélek képes Isten beavatkozása mellett, az érzéki tapasztalat nyújtotta anyag alapján. [55] P. Poiret pártfogoltja volt A. Bourignon (1616-1680), a 17. század egyik legérdekesebb misztikus egyénisége. Karitatív munkája, mély líraiságú irodalmi tevékenysége a pietizmus előzménye. Elragadó szépségű műveit is Poiret adta ki 25 kötetben. [56] Szathmári Pap bizonyára Bourignont is jól ismerte, hiszen nem sokkal azután érkezett a franekerai egyetemre (1681. dec.1.), mint ahogyan Bourignon útban Franekera felé elhunyt (1680. okt.30.). Szathmári Pap tanulótársa volt Ifj. Köleséri Sámuel (1663-1732) is, a neves orvos és természettudós, kinek filozófiai természetű, a cartesiánus eszmékkel átitatott írásai hasonló hatásokról árulkodnak.

Szathmári Pap János külföldi tanulmányai után Nagybányán, majd 1685-től Székelyudvarhelyen lett iskolaigazgató. 1689-ben Zilahon, majd pedig Dézsen lelkész, később ugyanitt esperes is. 1696 májusában Kolozsvárra választották lelkésszé. Megválasztását valószínűleg egyengette Szathmárnémeti Sámuel (1658-1717), aki 1695 őszétől a kolozsvári kollégium teológiai tanára, korának egyik legkiválóbb teológusa volt. Barátságukat nemcsak az igazolja, hogy Leidenben és Franekerában tanulótársak voltak, hanem az is, hogy Szathmárnémeti Sámuel írt köszöntő verset két korábbi munkájához, sőt ehhez az imádságos könyvhöz is. Később Szathmári Pap János Kolozsvárott is esperes lett. 1699-ben "Újesztendei ajándék" címen adta ki prédikációit. Kolozsvárott halt meg 1708-ban.

Szathmári Pap János imádságelméleti könyve 1707-ben készült, az előszót "első napján Bőjtmás havának" írta. A könyv anyaga először prédikációkban hangzott el, hiszen az itt elmondottakat "a' kegyesség gyakorlására oktató, Tanításokban foglalván, ez előtt élő nyelvvel, mostan pedig írásos által közönségessé vött Szakmári Pap János". A könyvet gr.Teleki Mihálynak (1671-1720), Rákóczi erdélyi fő árendátorának, majd jelentős feladatokat teljesítő főtisztjének ajánlja "ez igen nehéz és mostoha időben, mellyekben mint a' tűzből ki-vetett vas az elő és a' pöröly között nem csak el-lapulunk, de majd teljességgel el-fogyunk". Az ajánló levél is erről panaszkodik: "Jutottunk ugyan-is oly időkre, mellyekben ha valaha, méltán mondhattyuk, hogy dolgainkat 's életünket, csak az imádság tarttya."

A "Kegyes Olvasóhoz" intézett előszóban elmondja, hogy az imádság elméletével korábban nem foglalkoztak a teológusok, "csak gyengén, majd mondgyam mulólag illették; sőt némellyek az ezekről való írást és tanítást, Theologia Operum, Cselekedetek tudományának nevezték." Ő most azért írja a könyvet, mert lelkészi gyakorlata győzte meg arról, hogy "szükséges volna az embereket a tudomány mellett ... a' szent életnek gyakorlására igazítani."

Szathmári Pap János mégsem merev előírásokat, gazdag imádságformatant ír. Inkább az imádság teológiai fogalmát, az imádkozó ember belső és külső magatartásának formáit tárgyalja. Ez is a pietizmus új szemléleti módjának hatása. A formai kérdésekre csak a könyv harmadik fejezete utal, melyben az imádság nemeit veszi sorra és megkülönbözteti a könyörgést, a kérést, a hálaadást és a kívánságot. Nem beszél viszont az imádság belső részeiről, stilisztikailag jellemző formáiról. Mindössze a Miatyánk példáján mutatja be a helyes imádság tökéletes és követésre méltó formáját. - Könyvének előszava szerint azt is tervezte, hogy gyakorlati példákon, imádságokon keresztül mutatja azt itt kifejtett elvek gyakorlati megvalósítását. "Akartam végre, némelly jó akaróim kivánságára némelly szokott imádságaimat, a' tanitásokhoz toldani, de a' papiroson és a' kölcségben való megfogyatkozások attól mostan elrekesztett."

A másik imádságelméleti munka Borosnyai Nagy Zsigmond (1706-1774) nagyenyedi professzoré. Címe: "Az igaz keresztyén Embernek Papi Tisztiról, Annak pedig legnemesebb részéről úgy mint a könyörgésnek tudományáról írt rövid tracta." [57] A könyvet 1736-ban Amsterdamban adta ki és itt nyomtatta Hendrick Smets nyomdász. A "rövid tractának" mondott könyvecske csaknem 300 lapnyi terjedelmű. A munka 1786-ban, Borosnyai halála után új kiadásban ismét megjelent. Borosnyai Nagy Zsigmond [58] is remekül képzett teológus volt. Miután itthon elvégezte iskoláit, hosszú külföldi tanulmányútra ment. 1731 szeptemberében iratkozott be a leideni egyetemre. Az 1734-35-ös iskolai évet Franekerában töltötte, majd Utrechtbe ment és itt szerzett 1736-ban teológiai doktori minősítést. Hazatérése előtt írta latin nyelvű teológiai értekezéseit [59] , melyek külföldön jelentek meg. Itthon 1738. január 15-én iktatták be az akkor már neves teológusnak számító Borosnyai Nagyot a nagyenyedi tanári állásba. A nagyenyedi Bethlen Kollégium nehéz korszaka ez. Nehezen heverte ki a labancok pusztítását és tekintélyes vagyona megmentéséért is sok harcot kellett folytatnia az ellenreformációval. [60] Borosnyai Nagy Zsigmond együtt szenvedett az iskolával. Beiktatása évében egészen ártatlanul és minden indoklás nélkül fogságba vetették, ahonnan hamarosan kiszabadult. Tanártársaival együtt azt követelte, hogy a csupa világiakból álló erdélyi főkonzisztórium helyett az erdélyi egyház igazgatását a világiak és az egyháziak egyenlő arányban végezzék. A kor szokásainak megfelelően halotti beszédek egész sorát mondta Erdély előkelői felett és több üdvözlőverset írt. Kiadta tanítványainak értekezéseit, melyeknek megírásában bizonyára ő is tevékenyen részt vett (De libris ref. Ecclesia symbolicis. Claudiopolis, 1745). Nagyenyeden, 1774-ben halt meg.

Imádságelméleti kézikönyvét még külföldi tanulmánya alatt, 1736-ban írta. Ajánlásában szinte az egész erdélyi arisztokráciát felsorolta, köztük az imádságíró Bethlen Katát, "Teleki Jósef Úr árva özvegyét" is. A könyvet "A keresztyén olvasókhoz való elől-járó beszéd" vezeti be, mely szerint "minden igaz keresztyén ember ez hármas Tisztre hivatott, úgymint Prófétai, Királyi és Papi Tisztre". A keresztyén embernek ez a státusa biztosítja a szabad imádkozás lehetőségét. "A magános könyörgő embernek . nagyobb szabadsága vagyon arra kell mindazonáltal igyekezni, hogy minden ember a könyörgésnek lelkével írjon, s tudjon magától minden alkalmatosságra könyörgést formálni, mert ez az igaz keresztyén embernek papi tiszte. Vadnak ugyan sok könyörgéses könyvetskék, de hátha azok elvesznének, sokan nem tudnának könyörögni. Nem a végre irattak azok, hogy senki másképpen ne könyörögjön, hanem hogy tanullyon ki-ki magától is olyan fohászkodásokat formálni. Az én célom is ebben az egész könyvetskében az, hogy minden tudhasson magától minden alkalmatosságra rövid és buzgóságos fohászkodásokat formálni és ne kéntelenítessék mindenkor a könyörgések könyvre szorulni 's futni" (162-163). Így tehát Borosnyai Nagy célja a szabad imádkozásra, az önálló imádságalkotásra való nevelés. Ezzel a könyvével lényegében a kötött imádságtól való szabadulást akarja munkálni: "Nem is az az én tzélom, hogy valakit formákhoz szoktassak, hanem inkább az, hogy azoktól valamennyire elszoktassak, hogy így a Templomban, Házadban, úton és munkáid között is magadtól, mint igaz keresztyén, mint Istennek Papja, igaz könyörgéseket tudj formálni, s ne kellessék mindjárt mindenkor a' Mennyei tárház koltsára futni; mert ha ahhoz szalad s az el talál veszni, hogy-hogy tudod megnyitni a menyeknek országát, ha a másét, elveszted, magad koltsod nincsen?" Az utóbbi hasonlat Szathmárnémeti Mihálynak nagy sikerű imádságos könyvére "A mennyei Tárház Kultsa"-ra utal, mely 1673-ban Kolozsvárott jelent meg először, és amikor ezt Borosnyai leírta, már legalább tíz kiadásban hagyta el a sajtót.

Annak ellenére, hogy a könyv célja az imádságformák megtanítása, mégsem az imádság műfaji szabályaival foglalkozik. Nem szigorúan szabályokat ír le, formákat határoz meg. Szerinte az imádság "az embernek az ő Istenével való alázatos 's bizodalmas beszélgetése" (3-4). Ennek a beszélgetésnek lényege "az Istennek általunk való igen alázatos megszólítása, azok felől a' dolgok felől, a'mellyek fundáltattak az ő velünk tött kegyelmének szövetségében" (11). Tehát az imádság lényegének a szabad, kötetlen lírai meditációt tartja, és ez nemcsak Borosnyai Nagy véleménye, hanem az egész koré. Borosnyai Nagy könyve - a hosszabb teológiai fejtegetések tán - csak a negyedik részben beszél az imádság részeiről, de itt is nagyon szűkszavú. Szerinte az imádság hat fő részből áll:

1.      "Az Istennek segítségül való hívásából."

2.      "Az Istennek megszólításából."

3.      "Az Istennek ditséretéből, és az ő tökéletességeinek hirdetéséből."

4.      "Az elvött jókért való hálaadásbul."

5.      "Az el-vejendő jókért való könyörgésből."

6.      "A' meghallgatásért való bérekesztő igékből."

Ezen túl Borosnyai Nagy nem foglalja szabályokba tanácsait. "A' magános könyörgéseknek mesterséges Regulákat írni, a'mellyekhez szabattassanak bajos is". Megindokolja, hogy miért: "mivel tudja Isten mind azoknak sziveit, a'kik tiszta elmével járulnak hozzája, esméri ő nyögésüket minekelőtte szájukat feltáranák, sőt gyakran ha az Istennek félelméből származnak, jóllehet, mesterség és rend nélkül adatnak elé, inkább meghallgattatnak Istent mint ama' nagy mesterséggel, szép renddel, tzifra tzikornyás s fülbemászó világi stílussal, sok munkával kidolgozott könyörgéseket". (57) Ezért a munka lényegében teológiai fejtegetés az imádságról.

 

A protestáns főnemesi imádságírók munkái

 

Az imádságírók között Báthori István óta gyakran ott találjuk a főnemesi osztály literátus képviselőit. Elég, ha a 17. századból Nádasdy Pál, Kemény János, Illésházi Gáspár [61] nevét említjük. 1670-ben maradt ránk az első női főnemesi imádságíró műve, az "Istennel való magános Beszélgetés". [62] De a főnemesi imádságirodalom felvirágzása a 17-18. század fordulóján kezdődött és a 18. század közepéig tartott. Értékükre már Révész Imre [63] is felfigyelt és többé-kevésbé az irodalomtörténet-írás is foglalkozott vele. Ezért a fenti stílus és műfajelemzésnél nem belőlük válogattam példákat, bár minden kétséget kizáróan magas művészi színvonalú alkotások.

Ennek a kivirágzó főúri imádság-irodalomnak, kora szellemi képét tükröző, szubjektív lírai-vallomásszerű emléke II.Apafi Mihály "Magános könyörgései" (1690) [64] . A hét imádságból álló kéziratos imádságoskönyv a nagyenyedi Bethlen Kollégium könyvtárában maradt ránk. A könyv sok hasonlóságot mutat Bethlen Kata imádságaival, sőt van, ami szószerint egyezik ("Orvossággal élni akaró Ember Imádsága, hogy Isten megszentelje az Orvosságot.").

Bár Rákóczi Ferenc katolikus vallású volt, mégis itt kell megemlékeznünk imádságairól. [65] Felekezetközi jellegük miatt is ide sorolhatók ezek a hazafias, lírai hevületű imádságok. A legismertebb az 1703-ban szerzett tábori könyörgés, mely nyomtatásban többször is megjelent. [66] A másik két Rákóczi-imádság csaknem ismeretlen. Az egyik egy ütközet előtt elmondott beszédhez csatlakozik, a másik, mely három zsoltár (30. 40. 45.) fordításával maradt fenn, a nemesi Társaság különböző felekezetű tagjai számára készült reggeli ima. Más imádságairól is tudnak a fejedelemre vonatkozó források. "A fejedelem minden imájából sugárzik az igazságtudat: a bűnbánat bensősége ötvöződik bennük a kegyelem, az isteni segítség bizonyosságával. Vallásosság és politikai meggyőződés összefonódásáról tanúskodnak, inkább a publicisztikai irodalomba illenek, mint valamely katolikus imádságos könyvbe." [67]

A főnemesi imádságirodalom jeles alkotása Petrőczi Kata Szidónia két Arndt-fordítása is ("A kereszt nehéz terhe alatt elbágyatt sziveket élesztő jó illatu XII liliom" Kolozsvár, 1705. - "Jó illattal füstölgő igaz szív" Lőcse, 1708.), mivel a személyes vallomás erejével magyarítja Arndt szavait. A Tizenkét Liliom elöljáró beszédében, miután fogságának helyzetét vázolja, elmondja, hogy Arndt szavait sorsához képest válogatja, "azzal vigasztalván magamat gyámoltalanságomban". [68]

A főnemesi imádság leghivatottabbja Bethlen Miklós. Imádságos könyve [69] a műfaj csúcspontja. A fogságban írt imádságok pátosza, lírai feszültsége, biblikus tömörsége a magyar próza egyik remekévé avatja ezt a kis könyvet. Benne a barokkos cikornyák helyett az őszinte vallomás erejével áradó érzések uralkodnak. Nyelve az élő beszéd ritmusára, közvetlenségére utal, hiszen feliratai szerint elmondásra készültek (pl. "Rabságomban böjt és vasárnapi imádságom maga személyem és hozzátartozóimért"). Bennük önmagáról, életének eseményeiről vall, ezzel is előkészítve Önéletírását. [70]

Ráday Pál Lelki hódolása [71] lényegében átmenet a közhasználatra készült imakönyvek felé. Bennük nem személyes lírai vallomásról van szó. 1706-ban készült kézirata szerint "az eő Kedves Edes Házas Társának Ntes Kajaly Clarának kedvéért és hasznára Deákbul Magyar nyelvre fordított" imák ezek. Valószínűleg a családi istentiszteletek számára készültek. A 18. század folyamán, 1710 és 1795 között 16 kiadásban jelentek meg. [72] Hasonló népszerűségnek örvendett II.Apafi Mihály feleségének, Bethlen Katának imádságos könyve. [73] Révész Imre szerint "tizenöt további kiadást ért meg egészen 1910-ig." Imádságos könyvében a férjével sorsközösséget vállaló asszony szenzibilis lírai vallomása szólal meg.

Több kéziratos imádságos könyvről is van tudomásunk főnemesi szerzőktől. Forgách Simon kuruc tábornagy "Győzhetetlen és minden testi és lelki ellenséget meggyüzü fegyver" címen írta le imádságait. [74] Révay Erzsébet (Petrőczi Istvánné) imádságos könyve sajnos elégett, [75] ellenben Zay Anna (Vay Ádámné) imádságos könyve ránkmaradt, mint érdekes dokumentuma ennek a műfajnak. [76]

A főnemesi imádságirodalom utolsó felvirágoztatója Árva Bethlen Kata volt. "Imádkozni nem kellett megtanulnia - írja róla Révész Imre - mert hiszen énjének olyan veleszületett megnyilatkozása volt az imádság, mint a virágnak az illatozás." Halála évében jelent meg 16 költői erejű, 1742 és 1751 között írt imádsága. [77]

Bethlen Kata tudatos imádkozó volt. A puritán és a pietista hagyományokon felépülő kegyessége Önéletírásának számos részletében kibomlik, ahol mondanivalója szinte önkénytelenül is imádságba torkollik. Imádságaiban a lírai elmélkedő irodalom régi hagyományaihoz és gyakorlatához nyúlik vissza, míg a puritán és pietista kegyessége alkalmat ad nőiesen érzékeny lírai vallomásainak kifejezésére.

 

A protestáns lelkészek imádságos könyvei

 

A 18. századi imádságirodalomnak ismeretlenjei ezek a könyvek. Egykor sokszor olvasott és sokszor kiadott könyvek voltak, mindennapi használatra szánt imákkal az élet különböző alkalmaira. Ezeknek az imádságos könyveknek összegyűjtése, valamint feltárása feltétlenül szükséges az imádságirodalom vizsgálatához. Bennük prózairodalmunk jelentős alkotásai rejtőznek. Nyelvi erejük, áttüzesedett lírai fogalmazásuk irodalmi nyelvünk kialakulása szempontjából is fontossá teszik ezeket az alkotásokat.

A gazdag, szerteágazó anyagban meglehetősen nehéz a tájékozódás, hiszen a bibliográfiai feldolgozás is várat magára. A 17. századi imádságok újabb kiadásai is módosítják a képet, hiszen ebben a korban is népszerűek voltak az előző század legjobb imádságos könyvei. Diószegi Kiss István Lelki Fegyvere (1666), mely a Van Diest Henrik által németből hollandra fordított imádságok magyar változata, a 18. században végig népszerű maradt (1703, 1723, 1751, 1761, 1765, 1790, 1794. kiadásait ismerem) és még 1851-ben is újra kiadták. Ugyanilyen népszerű volt Szathmárnémeti Mihály imádságos könyve, a "Mennyei Tárház Kultsa", melyet Borosnyai Nagy Zsigmond is úgy emlegetett, mint amihez minden imádságra szoruló oda menekül, de a 18. században kiadták Szőnyi Nagy István (Mátryrok coronája), Keresztúri Pál (Mennyei társalkodások), Kun István (Het-Napi Úti-Tars), Técsi Miklós (Lilium Humilitatis) imádságos könyveit is. Balassi Bálint és Rimai János Istenes énekeit, melyeket "egynéhány uj imádságokkal" megtoldottak, a 18. század folyamán 14-szer adták ki, és volt olyan év (1744), hogy kétszer is. Így az imádság gyakorlatában, közízlést formáló munkájában ezeknek a régi imádságoskönyveknek az utóéletét is figyelembe kell vennünk.

A 18. század első felének imádságirodalmában jól elkülöníthetőek a pietista evangélikus lelkészek munkái. Előkészítője ennek Id. Ács Mihály Aranylánca [78] , mely a század egyik legnépszerűbb imádságos könyve volt (kiadásai: 1701, 1706, 1708, 1726, 1734, 1747, 1748, 1752, 1760, 1781, 1793). A pietisták magukénak érezték ezt az imádságos könyvet, hiszen az 1734-es jénai kiadáshoz Bárány György írt "hasznos elöljáró beszédet", sőt Fábri Gergely vagy Sartorius Szabó János átdolgozta "Arany Lántz veleje" címen "az oskolákban olvasni s imádkozni tanuló magyar ifjúság s egyéb hivataljához látó keresztyén ember kedvéért, egynéhány imádságból álló drága függővel megbővítve" (1752). Az első kiadás előszavát Lövey Balázs, tudós győri evangélikus lelkész írta, melyben arról panaszkodik, hogy "Alig találtatik egy vagy- is két Magyar Imádságos Könyvetske, melyet Religionkon való Ember botsátott volna ki". Ács Mihály az előszóban így indokolja a könyvet: "Istent ezzel az Arany Lánczzal hozzánk kapcsolhassuk, és nálunk tovább is megmaraszthassuk, mi pedig a' keresztényi szent életben meg maradhassunk, s az örök dicsőségre juthassunk." A könyvben minden napra való reggeli és esti imákat, úrvacsorára való imákat, valamint "ez világi keresztet könnyebbítő imádságokat" találunk.

Torkos András imakönyve, az Engesztelő áldozat [79] azért készült, hogy őszinte, bensőséges hangú imádkozásnak példaképe legyen. Az előszó szerint olyan nagy a szükség imádságos könyvekben, hogy sokan már az úrvacsorához is könyv nélkül mennek, mert ilyent drága pénzért sem lehet kapni. A könyv Wázsonyi Márton előszavával Schwáidli Mihály költségén jelent meg. A kiadó pártfogó Torkos sógora volt "Győr megye juratus assessora és Győrött a belvárosban nevezetes kereskedő, az ekklesiának régi és érdemes főpatronusa". A 620 oldalas könyvben reggeli-esti imák, ünnepségekre, az élet különböző alkalmaira, bűnbánatra és a betegség között elmondandó imákat találunk. Kiadásai: 1736, 1740, 1764, 1786, 1787.

Hegyfalusi György imakönyvét, a Centifoliát [80] tartják a legszebb evangélikus imádságos könyvnek. A különleges lírai szépségű imádságos könyv egy része versben íródott. Ajánló szavait a gyászban ülő Sion leányához, Sáron rózsájához intézi, vigasztalásul az üldözésben. Sartorius Szabó János imakönyvének lényegét címe árulja el "Szent penitentiára serkengető Magyar Lelki Órának Harmadik fertálya és része, avagy olyan drágalátos könyvetske, amelyben az Arany Lántz egészében benn van, az Engesztelő Áldozatból pedig sátorosd és egyéb ünnepekre való könyörgések . németből magyarra fordított imádságok és három deák ékes énekkel együtt." [81]

A dunántúli református lelkészek is jelentős műveket alkottak, időben első ezek között a nagyon sok kiadást megért Arany Tsésze [82] , mely talán Ónodi Sámuel bicskei lelkipásztor munkája. Ezeknek a hétköznapi, vasárnapi és ünnepi imádságoknak az a célja, hogy "a' Hívő Ember mint Lelki Pap Reggel és Estve jó illatot szerezhet és bocsájthat-fel az Isten eleibe, amaz Arany Oltáron a' Jézuson". Csuzi Cseh János győri lelkész és orvos volt. "Isten eleibe felvitt lelki áldozat" [83] címen írt imádságos könyvet, melyben templomi szolgálatra alkalmas imák találhatók. Besenyei György, aki Komáromi Csipkés György fordítása alapján hozzálátott a Biblia lefordításához, két imádságos könyvet is ránk hagyott. Mint madari (Komárom megye) lelkész írta és adta ki a "Keresztyéni közönséges könyörgés" (1743) és a "Háborui könyörgések" (1745) című imakönyveit. Az utóbbi az osztrák örökösödési háború idején jelent meg. [84]

A felvidéki református imádságos könyvek közül Rimaszombati Kazai János: Noé galambja [85] érdemel figyelmet, mely Szenci Molnár Albert zsoltárainak bártfai 1708-as kiadásához (RMK I. 1741) készült imádságos könyvek. Az imádságok nyelvi, teológiai világa a pietizmus erős hatásáról tanúskodnak. A köznemesi rétegekből is kerültek ki olyan imádságírók, akik nem egyéni vallomásaikat írták meg, hanem a kor egyetemes papság-elve alapján gyülekezeti célokat tartottak szem előtt. Ezek között kell megemlíteni Aranyosmeggyesi Sámuel hetényi jegyzőt, akinek 1737-ben megjelent munkája több kiadást is megért. [86]

Helymegjelölés nélkül jelent meg az "Isten eleibe felbocsátott Lelki jó illatokkal tellyes Arany Temjénező" (1701) [87] , mely szintén nagy sikerű imádságoskönyv volt, hiszen egyes részeit még századunkban is ismerték és használták. Stílusa eltér az eddig ismertetettektől - imádságai ABC rendszerre, a szinonimák halmozására épülnek; helyenként szokatlan plasztikus képekkel (pl. Isten a reménység vasmacskája, Krisztus a mennyország lajtorjája stb.), máskor fárasztó monotonsággal.

Tiszántúlon, Kabán volt lelkész Szikszei P. Sámuel, amikor imádságos könyve ("Mennyország útja") 1702-ben megjelent [88] . Incze Gábor így jellemzi imádságait: "Színes a nyelve, de nem kábító, a képei közvetlenek és biblikusak, az imádságok vigasztalásban végződnek". Könyve hatvan imádságot tartalmaz, nem templomi, hanem magánhasználatra szánva azokat.

Talán még a század első felében jelent meg Szathmári Paksi István imádságos könyve Debrecenben [89] . A későbbi tiszántúli püspök 1747-től működött Debrecenben, mint tanár.

Figyelemre méltó volt a 18. század első felében az erdélyi imádságirodalom is. Elsőnek Pápai Páriz Ferenc imádságos könyveiről kell beszélnünk. Pápai Páriz már inkább orvos és tanár volt, mint pap; mégis több teológiai vonatkozású munkát írt. A "Pax sepulchri" [90] lényegében Moller Márton (1547-1606), a wittenbergiektől kilvinizmussal vádolt görlitzi főlelkész egyik munkájának fordítása [91] , melyet már korábban Zólyomi Perina Boldizsár is lefordított. A munka fő mondanivalója, a halállal való szembenézés, az örök élet vigasztalásának keresése. "Pax crucis"-át [92] "Nagyenyed romlott Collegiumának hamva és kőpora között" írta. Lényegében zsoltárparafrázisok ezek, melyek 1708 és 1710 között készültek.

Patai Balogh János betegeknek készült imádságos könyve a Lelki igazgatás a betegségben [93] . A később Bogáton és Szászvárosban lelkipásztori tisztet viselő Patai Balogh még hollandiai tanulmányai alatt fordította, számunkra ismeretlen forrásból ezt a könyvecskét úgy, hogy "az Christus Jesus országának terjesztésére igyekező böcsületes magyar atyámfiaitul tanácsot kérettem ez kis munka felől, javallották, hogy közönségessé tegyem." Szathmári Paksi Mihály két könyörgése [94] A.F. Lampe (1683-1728) utrechti professzornak Bányai István által magyarra fordított "Gileadi balsamom a döghalál ellen" című művének függelékeként jelent meg. Makrai Sámuel Gerhardt imádságaiból fordít egy csokorra valót "Kegyességnek mindennapi gyakorlása" (Kolozsvár, 1744) címen, Váradi Ferenc pedig az "Isten eleibe felbocsátandó könyörgések és hálaadások" (Kolozsvár, 1745) című imádsággyűjteményt teszi közzé.

 

Az imádság gyakorlata a 18. század első felében

 

Bár az irodalomtörténeti kutatás hagyományos módszereivel nehezen vizsgálható, mégis beszélni kell a kor imádság-gyakorlatáról is, mint az irodalom hatásáról és eltérő talajáról. A családi, házi istentiszteleteknek, mint "történelem alatti" eseményeknek kevés írásos nyoma van ugyan, mégis elegendő forrás áll rendelkezésünkre annak a megállapításához, hogy a magyar protestáns kegyesség alapvonásai ekkor alakultak ki. [95] Talán ide lehet visszavezetni a protestáns paraszteccclesiolák kialakulását, melyeknek működése a múlt században kimutatható. [96] A 18. században élő imádsággyakorlat volt. Borosnyai Nagy Zsigmond imádságelméleti könyvében megható módon emlékezik vissza gyermekkorára. Apjáról ezt írja: "A' maga Házából nem tsak Oskolát tsinált, tanitván mindennap bennünket a' tisztességes tudományokra szüntelen, hanem Templomot is tsinált, mindennap reggel, s' este étel előtt s' étel után könyörögnünk kellett, az Uri Imádságot, azon kívűl az Apostoli Hitnek formáját és a' Tiz parantsolatokat el mondottuk, a' Bibliát nem tsak olvastuk, hanem a Sz.Historiákat könyv nélkül el kellett mondanunk. A' rövidebb Sóltárokat könyv nélkül minden nap el kellett énekelnünk, minden hosszabb soltárból pedig avagy tsak a' két első verset könyv nélkül a' maga módja egyes rendiben néha ötveny- is el kellett énekelnünk." (146-147.)

Ez a kegyességi gyakorlat emelte az imádságot nyelv és stílusformáló műfajjá. Ezért nem szabad az imádság irodalomtörténeti vizsgálatánál elfelejteni azt, hogy az imádság komplex vallásos jelenség, élő gyakorlat. Hieronymus után az Arany Temjénező bevezetője ezt így mondja: "Mint a' vitéz embernek házából valahová Imádság nélkül kilépni nem használ. Minket szállásunkról ki-menetelinkben fegyverkeztessen fel az imádság, az utról haza jövetelünkben jusson avagy fusson előnkbe az Imádság."

 



[1] HOLL Béla: Anyanyelvünk, imádságunk. In: Vigília 1957. 23-28. vö. A magyar nyelvű katolikus imádságoskönyveink bibliográfiája. 1958 (kézirat)

[2] Papp János: A "Keresztyéni Tanítások" eddigi kiadásai. In: Református Egyház (a továbbiakban RE) 1957. 187-193. 212.

Szabó Aladár: Szikszai György élete és munkássága. In: Theológiai Szemle (a továbbiakban ThSz) 1927. 232.kk. - Papp János: Adalékok a "Keresztyén Tanítások és Imádságok" történetéhez. In: Egyháztörténet, 1959. 101-113.

[3] INCZE Gábor: A magyar református imádság a XVI. és XVII. században. Debrecen, 1931. 4.l. vö. INCZE Gábor: Boldog halál szekere. In: Egyházi Értesítő. Bp. 1927. 24.sz.

[4] RÉVÉSZ Imre: Régi magyar imádkozók és imádságaik. In: Protestáns Szemle (a továbbiakban PSZ). 1924. 75.l.

[5] INCZE Gábor: im. 6-7.l.

[6] GAJTKÓ István: A XVII. század katolikus imádság irodalma. Bp. 1936.

[7] LÁSZLÓ Vince: A magyar katolikus imádságos könyvek története 1711-ig. Bp. 1926. A Budapest-i Pázmány Péter Tudomány Egyetem Bölcsészeti Karának az 1925/26-ban elfogadott értekezése. 113.l. (kézirat)

[8] HOLL Béla: A magyar nyelvű katolikus imádságoskönyveink bibliográfiája. 1958. (kézirat)

[9] CSIKY Lajos: Imádságtan (Euchetika). Debrecen, 1886

[10] pl. INCZE Gábor: Boldog halál szekere. In: Egyházi Értesítő. Bp. 1927. 24.sz. - ESZE Tamás bevezető tanulmánya Rimaszombati Kazai János: Zöld olajfa ágat szájában hordozó Noé galambja. Bártfa 1708. c. könyvének 1944-es kiadásában.

[11] RÉVÉSZ Imre: Régi magyar imádkozók és imádságaik. In: Prot.Szle. 1924

[12] Gorzó Gellért: Ráday Pál imádságai. In: Itk. 1915. 151-172.

[13] Dulos: Az imádságról. In: RE 1959. 443-444. - Cseri Kálmán: Az imádság célja. In: RE 1968. 6. 130-131. - Hafenscher Károly: Imádságok korunk nyelvén. In: Lelkipásztor 1971. 227-230.

[14] Szőnyi György: A magyar református gyülekezeti imádság - különösen is a 18. századtól napjainkig. Miskolc, 1971. 200. (kézirat) Tézisei: RE 1970. 186-187. Ism.: Koncz Sándor: RE 1971. 10. 238.

[15] A "Régi híres imakönyveink" sorozatban a következő cikkek jelentek meg:

Az első magyar imakönyvek. In: Reformátusok Lapja (a továbbiakban RL) 1959.márc.1.

Ecsedy Báthory István imádságai. RL 1959.márc.15.

Ráday Pál: Lelki Hódolás. RL 1959.márc.29.

Árva Bethlen Kata imakönyve. In: RL 1959.ápr.5.

Az "öreg Szikszay" In: RL 1959.ápr.12.

Tompa Mihály Olajága. In: RL 1959.ápr.26.

Dobos János: Keresztyén imák. In: RL 1959.máj.3.

[16] Robert Iarac: La priére des Siécles. Paris, 1921

Samuel McComb: Prayers for Today. 1918. - Anthology of Prayers for Public Worship. 2.ed. 1908. Lewis Hind: 100 Best Prayers 1927.

Selina Fritzherbert Fox: A Chain of Prayers accross the Ages. V., ed. Leiden, 1930. stb.

[17] Kovács Sándor: Keresztyén imádságos könyv. Balassagyarmat, 1899. 2.kiad. uo. 1900.

[18] RÉVÉSZ Imre: Az imádkozó magyar. Református eleink társalkodása a Szentháromság egy Istennel. Debrecen, 1922.

[19] A reformáció és ellenreformáció korának evangéliumi keresztyén (református és evangélikus) egyházi irodalma:

3. Szőllősi Mihály: Bujdosó Magyarok füstölgő csepüje. (1676) Bp. 1935.

4. Medgyesi Pál: Praxis pietatis. (1636) Bp. 1936

13. Otrokocsi Fóris Ferenc: Hálaadó és könyörgő imádságai. (1682) Bp. 1939

17. Rimaszombati Kazai János: Zöld olajfaágat szájában hordozó Noé galambja. 1708. Pb. 1944.

[20] Tizenkét Idvösséges Elmélkedésec (?) MTA példánya "Szegedett ékes virágok" c. szakasza. vö. INCZE: 51. Augustinus. Sup.Psal. 55.l.

[21] Bethlen Miklós Önéletírása. Bp. 1955. 1.köt. 27. Tolnai Gábor előszava.

[22] ESZE Tamás: II. Rákóczi Ferenc imádságai. In: RE 1953. 12. 6-8. 24.

[23] Rimaszombati Kazai János: Noé galambja. 1708. Bp. 1944. 48-49. - ESZE Tamás: Az eperjesi ref. egyházközség c. bevezető tanulmánya.

[24] Máthé Elek: Mi a protestáns orthodoxia? In: Psz. 1932. 1-3. - Szabó Géza: A magyar református orthodoxia. Bp. 1943.

[25] Szabó Géza: im. 135.

[26] Kegyes Ajakak Áldozó Tulkai. 1707. Előszó

[27] Bucsai Mihály: A keresztyén egység ügye a magyar ökumené történetében. In: ThSz 1968. 35-43. -Meszlényi Antal: A keresztyén egység útkeresései. In: Vigília 1971. 39.kk - Balanyi György: A vallási egység egy lelkes ferences munkálója a XVII. században. 1944. - ESZE Tamás: A magyar Napraforgóvirág. In: Egyháztörténet. 1943. 330-345. - RÉVÉSZ Imre: Comenius unokája. In: Századok. 1962. 1-24.

[28] Czakó Jenő: A janzenizmus. Cegléd. 1943. - Zolnai Béla: A janzenizmus európai útja. Klny. Minerva. 1933. - Uő.: Magyar jansenisták. Minerva. 1924-25. - Uő.: Ungarn und die Erforschung des Jansenismus. Deutsch-slawische Kochselseitigkeit in sieben Jahrhunderten. Berlin. 1956.

[29] Schmidt: Leibnitz und die Kirchenvereinigung Grenzbote. 1860. - H. Weidemann: G.W.Molanus. 1-2. Bd. 1925.29. - K. Heussi: Kompendium der Kircehngeschichte. Tübingen. 1957. 11. Aufl. (irodalom itt). Balanyi György: im.

[30] ESZE Tamás: RE 1953. 12. sz. 6-8.

[31] PAYR Sándor: Magyar pietisták a XVIII. században 1893. 29-30.

[32] Balázs László: A felekezetek egymáshoz való viszonya 1790-1830. Bp. 1935.

[33] Borosnyai Nagy Zsigmond: Az igaz embernek papi tisztiről. Amsterdam, 1736. 146.

[34] PAYR Sándor: Magyar pietisták a XVIII. században. Bp. 1898. .: A pietizmus paedagogikája. Pozsony, 1908.

Szentiványi Béla: A pietizmus ügye Magyarországon. In: Századok, 1935. 1-38., 157-180., 321-333., 414-427.

[35] PAYR Sándor: Magyar pietisták . 1.

[36] E. Koepp: Johann Arnds Untersuchungen über die Mystik in Luthertum. 1912.

[37] Bottcher: Das Leben Dr. Johan Gerhardts. 1858.

[38] PAYR Sándor: A pietismus paedagogikája. 8.

[39] Petrőczi Éva: Egy fordítás háttértörténete - Lewis Bayly: The Practice of Piety, Medgyesi Pál. Praxis Pietatis, In: Irodalomtörténeti közlemények, 1997, 5-6. 634-650.

[40] Ötven Szentséges Elmélkedések. 1616. RMK I.460.

[41] Ötven Szentséges Elmélkedés. Bártfa 1710. (RMK I. 1771)

A kegyességnek mindennapi gyakorlása. Bártfa 1710. (RMK I. 1772) - 1650 körül Madarász Márton is lefordítja.

[42] F.J.Winter: Johannes Arndt, der Verfasser des "Wahren Christentums". Ein Christliches Lebensbild. Leipzig 1911.

[43] Mátrai László: Régi magyar filozófusok a XV-XVII. században. Bp. 1961. 167-183., 220-221.

[44] Id.INCZE G.: im. 62.

[45] Kincses Tár-Ház. 1668. Bevezetője

[46] PAYR Sándor: A pietizmus paedagogikája. 40-41.

[47] Jó illattal füstölgő Igaz Szív. 1707. Bev.

[48] H.H. Francke: Rövid és együgyü de Fundamentamos Út mutatas. Halle 1711. III.rész. 7.§ és 11.§-ból.

[49] Lelki igazgatás a betegségben. 1700. Bev.

[50] Arany Tsésze. 1701. Bev.

[51] Rimaszombati Kazai: im. 15.

[52] RMK I. 1727. Vö. INCZE G. im 64.

[53] Zoványi Jenő: Teológiai Ismeretek Tára. Mezőberény, 1901. 3.köt. 254.

Zoványi Jenő - LADÁNYI Sándor: Egyháztörténeti Lexikon (a továbbiakban: Zoványi: EtL) Bp. 1977. 576.

[54] Szabó Géza: im.132.

[55] Fő munkája: De eruditione solida, superficiaria et false, 1692.

[56] Klose: Zeitschrift für hist. Theol. 1891.

[57] Petrik I. - OSzK. 319.000.M. szám alatt

[58] Zoványi J. Et.Lex 1877/92-93. - Szinnyei J.: MI.I.

[59] De holocausto Jephtae virgineo. Frankera. 1736. - Disputatio historica ad illustriora quadam scriptorum antiquorum de Domino mastro J.Christo testimonia. Franekera. 1735. - De testamentis ad pias causas. Franckera. 1735. - De prima symboli apostolici adorationem. I-II. Franeker. 1735. III. Utrecht, 1736. - De prima symboli apostolici orogine et perfestione. Utrecht, 1736.

[60] P. Szathmáry Károly: A gyulafehérvári-nagyenyedi Bethlen-főtanoda története. 1868.

[61] (Áhítatos és Buzgó Imádságoc. Csepreg 1631) RMK I. 598. - INCZE: 150. Keménynek "a Tatárország-i Chám Rabságában. Chrim országbéli lakóhelyén, Bekcze Saárán nevű város felett kőszikla tetjén épittetett Sido városban""szerzett imádságait Medgyesi Pál a "Sok jajjokban... merült feneklett szegény igaz magyarok egy-néhány kersergő siralmai" c. munkájában (1658. RMK I. 934.) - INCZE G.: Egyházi Ért. Bp. 18.sz.

[62] Kolozsvár 1670.

[63] PSz 1924. 81.

[64] Kristóf György: II.Apafi Mihály fejedelem könyörgéses könyve. Erd. Muz. 1930. 49-68. - Jakab Elek: Az utolsó Apafi. Magyar Tört. Tár XXI. 1875. - Az imádságos könyv szövegét kiadta: Ifj. Bartók György: Erd. Ref. Szle. 2.évf. és Kristóf György. Kolozsvár 1931.

[65] Dézsi Lajos: Rákóczi Imádsága. In: Századok. 1904. 721-722. - Fraknói Vilmos: II.Rákóczi Ferenc vallásos élete és művei. In: Kath. Szemle. 1904. 321-337., 421-434. - ESZE Tamás: II.Rákóczi Ferenc imádságai. In: RE 1953. 12.sz. 6-9.

[66] Alázatos imádság. Debrecen, 1703. - H.n.1704. - Nagyszombat, 1704. - H.n.1705. Újabban: Szöveggyűjtemény a régi magyar irodalomból. 2.köt. 634.kk.

[67] Mindkettő szövege jegyzetekkel: ESZE Tamás: im. In: RE 1953. 12.sz. 6-9.

[68] RMK I. 1704. I. 1707. - INCZE: ism. 61-62.- Antalffy Endre: Petrőczi Kata Szidónia élete és művei. Bp. 1904. - Rimeg Ödön: Pekry Lőrincné, br. Petrőczi Kata Sidónia élete és költészete. Marosvásárhely, 1905.

[69] Szádeczky Lajos: Gr.Bethlen Miklós rabságban írt emlékiratai, imádságai. In: Budapesti Szle. 1923. - Gyenis Vilmos: Bethlen Miklós imádságos könyve. In: Itk. 1957.

[70] Szövege: Bethlen Miklós Önéletírása. Bp. 1955. 2.köt. 154-233. V.Windisch Éva jegyzetei.

[71] Lelki hodolás. 1715. - Ráday Pál Iratai. 1-2.köt. Bp. 1955-1961. - Ferenczy Sára: A Lelki hódolás első kézirata. In: EphK. 1909. 422-433. - Gorzó Gellért: Ráday Pál imádságai.In: Itk. 1915. 151-172., 596-604.

[72] Szelestei Nagy László: Ráday Pál Lelki hódolás című művének kiadásai. In: Ráday Pál 1677-1733. Előadások és tanulmányok születésének 300. évfordulójára. Szerk. ESZE Tamás. Bp. 1980. 427-432.

[73] Bujdosásának emlékezet köve. Lőcse 1726. - RÉVÉSZ Imre: P.Sz. 1924.

[74] Thaly Kálmán: Ghimesi gr. Forgách Dimon mint író. In: Századok 1882. - vö. Irodalom- és Művelődéstörténeti tanulmányok a Rákóczi korából. 1889.

[75] Szinnyei József: Magyar írók élete és munkái. 1-14.köt. Bp. 1891-1914. (A továbbiakban: Szinnyei im. - a megfelelő kötetben.) Itt a 11.köt. 843.

[76] Ferenczi Zoltán: Kurucz Vay Ádámné, báró Zay Annak imádságos könyve. In: Itk. 1925.

[77] Védelmező erős pais. Szeben. 1756. - Széki gr. Teleki József özvegye Bethleni Bethlen Kata grófnő írásai és levelezése. Szádeczky-Kardoss Lajos. Bp. 1922. - Hegyaljai Kiss Géza: Árva Bethlen Kata. Bp. 1922. - Kiss Tamás: Árva Bethlen Kata. In: PSz. 1939. 451-461. - Bethlen Kata önéletírása. Bev. Sükösd Mihály. Bp. 1963. - Markos András: Árva Brethlen Kata vallástétele és önéletírásának kiadatlan töredékei. In: Itk. 1970. I. 67-75.

[78] Lőcse. 1696. RMK I. 1489. - PAYR Sándor: Öreg Adáh Mihály. In: Ev.Egyh. és Isk. 1898. 2-4., 14-17., 28-31., 43-44., 52-54., 63-64. - ESZE Tamás: Tábori papok II. Rákóczi Ferenc hadseregében. In: Egyháztörténet 1943. 84. - Sólyom Jenő: A két Ács Mihály. In: Itk. 1963. 55-58.

[79] Halle. 1709. RMK I. 1759. PAYR: Magyar pietisták. 40.

[80] H.n. 1929. PAYR: im. 27., 40.

[81] Wittenberg. 1732. 205.

[82] H.n. 1701. OszK. 319614. - Az előszó végén OSBP talán "Ónodi Sámuel bicskei pap" - vö. Bíró-Bucsai Tóth-Varga: A magyar református egyház története. Bp. 1949. 241. szerint vértesaljai esperes volt, de szerintük a könyv 1750-ben jelent meg és Ónodi másik műve "Házi és egyházi magános rövid könyörgések" (1780).

[83] Győr, 1736. Sator ny. 521.

[84] Zoványi: EtL 76. - Szinnyei: im. - Bíró-Bucsai Tóth-Varga: 237., 242. - Bárány József: Nagymegyeri Besnyei György kéziratos bibliafordítása. Bp. 1885.

[85] Bártfa. 1708. - Újra kiadta INCZE Gábor 1944.

[86] Igazságnak áldozatja. 1737., 1747.

[87] RMK I. 1641. INCZE G.: 63-64., 185-187.

[88] Bártfa. 1702. RMK I. 1643. Zürich. 1742. - INCZE Gábor: uo. 187. - Zoványi: EtL (1977) 602.

[89] Hat napra való vallástevő vagy paenitentias könyörgések. Debrecen, én. - Zoványi: EtL 574. - Szinnyei: im.

[90] Kolozsvár, 1698. RMK I. - INCZE: 140-141.

[91] 1776. - forrása M. Moller: Manuele de preparatione ad ortem. - Heilsama und sehr mitzliche Betrachtung, wie ein Mensch christlich Leben, und Seiliglich sterben soll (1593). - Zólyomi Pesina Boldizsár: "Manuale, az az Kézben hordozható könyvetske." Lőcse 1614. RMK I. 450. - vö. INCZE: 140-141.

[92] 1710. Kolozsvár. RMK I. 1775. - INCZE: im. 191-192.

[93] Utrecht. 1710. RMK I. 1571. - INCZE: im. 183-184. - Zoványi: EtL 459.

[94] A döghalálnak idejére alkalmazott két buzgó könyörgések. Franekera. 1741. Szinnyei: im. - Zoványi: EtL 575-576.

[95] ESZE Tamás: A magyar református kegyesség múltja. In: RE 1957. 178-182.

[96] Kiss Ferenc: A magyar paraszt-próféták. Bp. 1942.

Szigeti Jenő: Milton Elveszett paradicsoma Magyarországon. In: ItK. 1970. 205-213. - Uő: Megemlékezzél az útról. Bp. 1981.